Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.21.a/1)

1985-02-16/1

114 Azt hiszem, igy egy csokorba szedve megjelölt gazdasági-tár­sadalmi céljainkat, látható, hogy tennivalóink nem kevesek. Rá kell döbbennünk valamennyiünknek,mindezt valóra váltani csak- aktívabb kiállással;- áldozatvállalással; - személyes példával lehet. Először önmagunkat kell meggyőzni és a többi talán már egy­szerűbb. Kedves Elvtársak I Pártunk XIII. Kongresszusára és hazánk felszabadulásának 4o. évfordulójára készülünk. A kongresszus ötéves számadásra szélit bennünket,az évforduló pedig négy évtized történelmi utjának áttekintésére. A felszabadulás óta eltelt 4o év a­­latt a Duna-Tisza táján uj ország épült fel, uj társadalom született és megvalósult a szocializmusnak sok maradandó, törtánelmi jelentőségű vívmánya. Közben a társadalomépités feltételei megváltoztak, sok mindent másként látunk, mint az ut kezdetén. Tapasztaltabbak lettünk, de sok uj feladat is van. Sok szempontból járatlan utón haladunk. Mindez terméke­nyebb gondolkodásra, uj utak keresésére, hatásosabb cselek­vésre késztet bennünket. Kalinyin a szovjet iró ezt a következőképpen fogalmazta meg: ”A történelem nem áll meg egy helyen, örökösen előre ha­lad... A marxistának a történelem menetével párhuzamosan, szintén előre kell haladni. Mindig pontosan kell tájéko­zódnia, bármilyen egyszerű munkát végez, agyának mindig forognia, kutatnia, alkotnia kell." E gondolatok jegyében megköszönöm a pártértekezleten jelen lévő kommunisták és rajtuk keresztül az egész kerületi párt­tagság elmúlt öt évben végzett munkáját,közös céljaink eléré­séhez sikereket kivánok.

Next

/
Thumbnails
Contents