Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.21.a/1)
1985-02-16/1
L- azt kell látnunk, hogy az uj felfogás szerint nem többet kell, hanem értékesebbet és értékesíthetett kell termelnünk. Ebben már nemcsak a munkapad melletti teljesítmény vizsgázik, hanem a vezető és vezetett együttes teljesítmény kerül mérlegre. A mit és hogyan nagy kérdése ez, amelyben a két résztvevő - vezető és vezetett - egymásra utaltságán - egyszóval a KOLLEKTÍVÁN - van a hangsúly. Ez az uj a követelményekben. Mert hiába termelünk többet, ha azt nem vásárolják meg tőlünk, vagy rossz áron tudjuk értékesíteni.- de az ország gazdaságának nyitottságából fakadó uj eleme e követelménynek az is, hogy ss a világpiaoi réseket jobban használjuk ki külkereskedelmi tevékenységünk során; s a műszaki fejlesztésben pedig "követő” és az "áttörési" stratégiát egyszerre juttassuk érvényre a gyakorlatban; = a technika felértékelődő kínálatából a mainál nagyobb részt tudjuk kihasítani /gépkivitelünk mai helyzetére pl. jellemző, hogy 1 kg magyar gépért - becslések szerint - a negyedét kapjuk annak, mint amennyit ugyanilyen súlyú tőkés gépért fizetünk./- amikor a munka uj felfogásáról beszélünk, ki kell emelni a munkaszervezés jelentőségét, a munkakultura fejlesztését,a hozzáértés fokozását is.- fontos és uj követelmény a vállalkozó szellem felkarolása még akkor is, ha ez mai viszonyaink között jövedelem egyenlőtlenségre vezet. Ha nagyobb teljesítmény van mögötte, ezt vállalni kell. Erre kényszerit bennünket a mai helyzetből való elmozdulás követelménye. A szocializmus nem a nyomor egyenlősége. A szocializmus a jólét egyenlősége és ha a jólétet csak ilyen áron,a többletteljesítmény honorálásával, elismerésével teremthetjük meg, akkor ezt kell csinálni. ______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ □