Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.21.a/1)

1970-10-10/1

| r.."i- 49 -Összefoglalva tényként megállapíthatjuk, hogy termelőszövetkezetünk párt és gazdasági vezetése, tagsgáunkkal közösen mindent meg tett annak érdekében, hogy Pártunk mezőgazdaságra vontakozó célkitűzései/ megvalósuljanak, hogy termelőszövetkezetünk árutermelése évről-évre növekdjen, a szövetkezeti vagyon gyarapodjon és a tagok jövedelme is stabilizálódjon. E program megvalósításából fakad, hogy munkásosztályunk ; és parasztságunk életszinvonala az előirányzatnak megfelelő­en alakult és ezáltal a munkás-paraszt szövetség erősödik. Kedves Elvtársak! Újból köszönetemet fejezem ki termelőszövetkezetünk kollektívája nevében kerületi Pártbizottságunknak, kerüle­ti Tanácsunknak, tömegszervezeteinknek, termelőszövetke­zetünk részépe nyújtott mélyreható segítségükért. Továbbra is igényeljük az Elvtársak részéről a segítség­nyújtást. I A kerületi Pártbizottság beszámolóját a Reviziós Bizott­ság jelentését, a küldöttértekezlet elé terjesztett ja­vaslatot, a Kongressusi irányelvek és Szervezeti Szabályzat tervezetével kapcsolatos PVB. állásfoglalását magam részé­ről mint küldött elfogadom. Engedjék meg kedves Elvtársak, hogy végezetül, de nem utol­só sorban az újonnan megválasdott kerületi Pártbizottságnak ' majd ezt követően megválasztandó PVB-nek termelőszövetke-I zetünk //// pártszervezete, gazdasági vezetése, tömegszer­vezetei és ossz tagsága nevében gratulációm fejezzem ki és az elkövetkezendő nagy feladatok sikeres végrehajtásához sok sikert, jó erőt, és egészséget kivánjak. ______________________________________ L -1

Next

/
Thumbnails
Contents