Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.21.a/1)
1962-10-07
21 -A Párt útmutatásai alapján a kerületi pártbizottság is megjelölte a tennivalókat. Előtérbe helyezte az átszervezésnél a politikai meggyőzést, megfelelő intézkedéseket tett a feltételek biztosítására. A felvilágosító és szervező tevékenység nyomán 1960 januárjában - Budapesten másodikként - valósítottuk meg a parasztság szocialista útra való vezetését és sóidra került a cinkotai Ai'anykalász Termelőszövetkezet megalakítása.^Jelentős eseménynyé vált es a kerület társadalmi és politikai életében. Az átszervezés után a termelőszövetkezet megszilárdítására elkészibeütük az - int é akerdéai tervet, mely magába foglalta a politikai, gazdasági és ^személyi megerősítésre vonatkozó intézkedéseket. Sikerült elérni, hogy az átszervezéshez hasonlóan a termelőszövetkezet megszilárdítása is társadalmi üggyé váljon. Ezzel és a tagság szorgalmas munkájával sikerült elérni, hogy már az első évet eredményesen zárták.