Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.21.a/1)
1962-10-07
2 uralkodóvá váltak a szocialista termelési viszonyok. Befejeztük a szocializmus alapjainak lerakását, megvalósult a mezőgazdaság szocialista átszervezése, fejlődött a népgazdaság és a kultúra, emelkedett a nép életszínvonala, előrehaladtunk hazánkban a társadalmi élet minden területén. '""'A magyar dolgozó nép uj történelmi jelentőségű győzelmet aratott ja szocializmus teljes felépítésének korszakába lépett. A VII. kongresszus óta eltelt 3 év eredményei igazolják a párt helyes politikáját, ezért a Központi Bizottság a párt VIII. kongresszusától kérni fOGjaí az eddig követett politika jóváhagyását, megerősítését. Tisztelt Pártértekezlet! Területi Pártértekezlotünkre olyan időben kerül sor, amikor világszerte egyre nagyobb tért hódítanak a marxizmus-leninizmus eszméi, megállíthatatlanul növekednek a szocializmus szervezett erői, amikor a szocializmus a haladás, a béke erői egyetlen áradatba egyesülnek az imperializmus ellen, a békéért, a társadalmi haladásért.