Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.21.a/1)

1962-10-07

15 A mai pártértekezlet újabb segítséget nyújt nekünk ahhoz, hogy az elkövetkezendő időben még önkritikusabban vizsgáljuk saját tevékenységünket, hogy még fokozottabban vonjuk be a vezetés munkájában dolgozóinkat, hallgassuk meg és érvényesít sült jó javaslataikat, kezdeményezéseiket. Pártszervezetünk és gazdasági vezetésünk közös feladata, a dolgozók politikai, szakmai tudásának: további növelése, a szocialista embertípus kialakítása érdekében. Ez annál is inkább fontos, mert a társadalmi túl. védel­mének területén még fennálló hiányosságokat, amely első, sorban a leltárhiányokban és különböző visszaélésekben jutnak kifejezésre, csak egyre öntudatosabb, szoc. módon gondolkodó dolgozókkal -lehet megoldani. A szoc. alapjainak lerakását befejeztük, a közeljövőben sorra kerülő VIII. pártkongresszus határozatainak szellemében elkezdjük a szoc. teljes felépítését hazánkban. Feladataink, felelősségünk párt- -és gazdasági vezetőknek egyaránt nem csökkenii, hanem nőni fog a szoc. építésének időszakában. Vállalatunk kommunistáival arra fogunk törekedni, hogy e munkába bevonjuk, magunk mellé állítsuk vállalatunk valamennyi dolgozóját s a hibák, hiányosságok kiküszöbölésével az déert eredmények fokozásával biztosítsuk a szoc. kereskedelem teljes kibontakozását, kiérdemeljük kerületünk dolgozóinak megelégedését. Simon Lászlóné elvtársnő /MSZBT./ A Magyar Szocialista Munkáspárt VIII. kongresszusára készül. A kongresszus nemcsak a párt, de az egész dolgozó nép számára rendkívül nagy jelentőséggel bíró történelmi esemény. A párt Központi Bizottsága a kongresszusi tézisekben számot ad az elmúlt években végzett munkáról, a szocializmus építésének eredményeiről, sikereiről és levonva a megfelelő következte­téseket, tanulságokat, megjelöli a pártra, a népre váró tennivalókét, feladatokát• Örömmel állapíthatjuk meg, hogy pártung híven követte a VII. kongresszuson meghatározott politikát és maradéktalanul biztosította a kijelölt feladatok végrehajtását. Megvalósult a mezőgazdaság szocialista átszervezése, jelentősen fejlődött népgazdaságunk, emelkedett a dolgozó nép életszínvonala, előrehaladás történt társadalmi életünk minden területén. Elért eredményeinket, sikereinket elsősorban annak köszönhetjük, hogy pártunk ingadozástól mentesen a legszilárdabb következetes­séggel és realitással támaszkodva a tömegek aktivitására? vezette és irányította a szocializmus alapjainak lerakásáért folyó munkát.

Next

/
Thumbnails
Contents