Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Revíziós Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.20.a/5)
1961
r” ~”1 ~ 2 " I ]| V* 5 * /Bocskai u. 34./ 1961• I* 9-i panasza, melyet kivizsgálás után I.11-én tettek át intézkedés végett az építési osztályhoz, ahonnan csak ellenőrzésünk után, hónapokkal később kaptak értesítést. Építési osztályon a beadványok mintegy 20-25 %-a vízvezetékkel, illetőleg épületállag megóvással, kisebb arányban útépítéssel, üzemek zajos munkájával stb. foglalkoznak. Itt megállapítottuk, hogy a törvényben előirt határidőt nem minden esetbon tartják be, egyes esetekben a bejelentőt szóbelileg értesítik ugyan, de erre vonatkozóan az ügydarabon feljegyzés nincs. Kereskedelmi osztályon a panoszokáltalában a vásárlók által ©gyes boltokban tapasztalt hiányosságok, sulycsonkitások, a bolti dolgozók magatartása, egyes árucikkekre vonatkozó kifogások stb. problémákra vonatkoznak. Komoly hiányosságnak tartjuk, hogy a szóbeli bejelentésekről és az azokra tett intézkedésekről feljegyzést nem készítenek, holott feltehetően erre az osztályra is jelentős számú ilyen bejelentés É érkezik. As ellenőrzés során megállapítottuk, hogy a panaszügyek intézésének ellenőrzésére a tanács&pparatusban reláos van kijelölve. A pan&sz? nak minősülő ügydarabok hozzá érkeznek, azokat nyilvántartásba veszi, az illetékes osztályoknak intézkedésre kiadja, az elintézést az osztályok neki jelentik vissza. A panaszügyek intézéséről a Végrehajtó Bizottságnak időszakonként beszámol. Az egész területet azonban nem tudja átfogni, mivel a lakásügyi, egészségügyi és építésügyi bejelentéseket az osztályok közvetlenül kapják meg, azokról a felelésnek nincs tudomása és Így azok intézését menetközben nem is kisérheti figyelőmmel. Az osztályokon lefolytatott ellenőrzés során megállapítottuk, hogy a tanácsi szervek kellő gondossággal, a törvényes előírásokat betartva intézik a panaszügyeket, érdemben intézkednek, az intézkedéj sek a felvetett hiányosságok felszámolását segítik elő. Szén belül azonban előfordulnak egyes esetek, amelyeket hiányos- Ságként fel kell vetni. Ilyen pl. Gyalókal Frigyes /Hubay tér 6./ 1961. III. 3-án beérkezett panaszbeadványa, melyre & kereskedelmi osztálynak kellet intézkedni. A kivizsgálás és intézkedés határidőre nem történt meg, osak a panaszos ismételt sürgetésére lett elintézve, amiről antedatált levélben értesítették. Békési István /Dózsa Gy, ut 83./ 1960. XI. 21.—én kelt panaszbeadványára a Házkezelési Igazgatóság részben tett ugyan intézkedést, de választ csak 1961. III. 28.-án kelt sürgetés után junlus hóban adott. A felvetett példák nem jellemzőek ugyan, mégis arra kell törekedni, hogy ilyenek sex forduljanak elő. Az elleőrzés eredményét összefoglalva megállapítható, hogy a tanácsi szervek sokat és megfelelően foglalkoznak a panaszok intézésével. Ez nagy mértékben segíti a tömegekkel való kapcsolat fejlődését. Azonban egyes még előforduló hinyoseág felszámolására mégis szükséges néhány intézkedést tenni. / /i/i