Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1988-01-26

t -5- * 5- A társadalmi szervezetek megítélésénél valóban .fontos szempont, hogy társadalmi rendünket támogatók és önfenntartók legyenek. Értékül: megítélésénél alapvető szempont kell legyen az, hogy ki hogyan sosz részt aa anyagi gavfck előállításában, illetve annak termelése elősegítésében. Mi nem javasoljuk azt, hogy min­den társadalmi szerv kaphasson támogatást, hanem csak az, aki a javak előállításában, a társadalmi élet fejlesztésében tevéke­nyen közreműködők* YB-tagok véleménye ,/^N A tézisekből nem vághatunk mindent, a vitákkal teljesebbé tehető lesz. A vezető szerep dolgában azt sikerült megérteni, hogy akkor és úgy érvényesül, amennyire és ahogyan a politika végrehajtásra körül. A tézisek megvitatásával kapcsolatosan meg kell állapítani, hogy na­gyon rövid, az idő és ez a témával való foglalkozás fogtosságát is veszélyezteti. Vigyázzunk erre. A pártmunkában javítani kell a tervszerüségt. A tézisekben érződik a megújulásra való készség, de ugyanakkor kevés a végrehajtásra utaló elem és konkrét javaslat. Az elkészített tézisek, mire kiadásra került, igen lerövidült, ezért a konkrétság elveszett belőle. A párttagság jól fogadta a téziseket. A párt vezető szerepe és az ezzel való foglalkozás elóggó deffenziv időszakában érinti a pártot. Ez nehezíti a tisztánlátást és a helye3 célok és módszerek kijelölését. Megfogalmazódik az a kérdés is, hogy végül nehogy párttalan legyen ez a vita. Jó lenne valójában fölmérni, hogy milyen a társadalom jelenlegi han­gulata . Szélsőséges vélemények kapnak lábra és erősödnek fel. A párthoz való ragaszkodás a vita kapcsán egyértelműbbé vált, a vita felkeltheti a párttagok felelősségét. Tisztázni kellene, hogy ki a reformoknak a vezető ereje, mert a tézi­sekben csak az van leírva, hogy a párt vállalja a reformok továbbítá­sát. Egyértelműen kell megfogalmazni, hogy a párt a reformok vezetője. j r­-J ^ ' ’l--------------!----------- H-------------------------------------------------­­­­— _________________________

Next

/
Thumbnails
Contents