Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1988-10-25
i— —i ! , 1- javasolta a vállalati Pártbizottságnak, hogy elemezze a belső politikai viszonyokat, alakítsa ki az ügyben álláspontját, s hozzon intézkedéseket a felmerülő gondok rendezésére- a vállalati PB álláspontja után kerüljön vissza a kér. PVB elé az ügy. Ezen ülésre kapjon meghívást a vállalat igazgatója Kiricsi et. és Szabó Ferencné et.nő. is . h/ Tájékoztatás a KLB-gkmegalakulásának helyzetéről A PVB tájékoztatást hallgatott meg az egytestületü pártbizottságok megalakulásának és a EPB titkárok jelölésének helyzetéről. Megállapította, hogy minden területen a jelölések, a pártértekezletek időpontjai adottak, az előkészítés rendezett . Érintett területek: ERŐKAR - Szabó László et. vesz részt Növényolaj - dr. Bajkai Pálné et.nő. vesz részt Landler - Elek Imre et. " " Ped PB - Vencli Béla et. " " ÁFÉSZ - Elek Imre et. " " i/ Tájékoztatás Ped PB megszüntetését kérő levélről A PVB megtárgyalta a "Ságvári Endre" Nyomdaipari Szakközépiskola pártszervezetének levelét, melyben a Pedagógus Pártbizottság megszüntetését kérik. A PVB javasolja, hogy a Ped PB óktóber 29-i pártértekezlete vitassa meg a kérést és foglaljon benne állást. A kér. PVB ezek után alakítja ki álláspontját a kérdésben. j/ Be j el éntés Pozsgai et. látogatására november o9-én kerül sor . / . c fi_______________________________________________ _L____