Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1988-03-08

Az utóbbi években az ország vezetésében, a hozott intézkedé­sekben a kapkodás jelei tapasztalhatók. / Landler; Ped.PB /. Évek óta nem kap választ a közvélemény arra sem, hogy becsü­letes munkával hogyan lehet 1 - 2 év alatt milliókat keresni egyeseknek, mig mások pl.: a bérből és fizetésből élők egyre nagyobb hányada megélhetési gondokkal küzd. Megnőtt a félelem, széles körben, az infláció felgyorsulásá­­_ tói. Sok párttag veti fel: tarthatók- e majd központi elképze­lések 1983 • április elseje után is? Ebben a témában az ország felelős vezetői egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek, hogy lehet ez? / Landler; XV/23; 9 /• Általános vélemény az is, hogy az adórendszer bevezetése első­sorban ismét a bérből és fizetésből élőket sújtja, hiszen az ő jövedelmük egyértelműen kimutatható és a felmerülő többlet­terheit nem lesz képes áthárítani, mint ahogy azt más rétegek / pl.: kereskedők; szolgáltatók; stb./ megteszik. Többen szóvá tették, hogy a munkaidő alapot miért pont a pártmunkától féltjük, hiszen a pártmunka fő része éppen a gazdasági munkára mozgósítás, és az azt segítő tevékenység­­formák. Ugyanakkor tényleges munka nélkül egyre többen /pl.: ci­gányok / igen jól megélnek. / Landler / Sokak véleménye, hogy a VGMK-k létrejötte megosztotta, sőt szembeállította a dolgozókat, leértékelte a főmunkaidő jelentőségét, szerepét, és a munkaidőn kivül végzett mozgalmi, társadalmi tevékenységet. Ugyanakkor a változatlanul hagyott szabályzók nem teszik lehetővé, hogy a VGMK-k jó tapasztala­tait, előnyeit a főmunkaidőben hasznosítsák. Több helyen megfogalmazták, hogy a kapitalista termelés jó tapasztalatait miért nem vesszük át, miért nem hasznosít­juk. Általános vélemény, hogy a KGST nem tölti be kívánatos szerepét. Minden tag önellátásra törekszik, figyelmen kivül J f 1 5 - 2 - i"

Next

/
Thumbnails
Contents