Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1987-10-13

fi**** H - 10 - í A párt vezető szerepe érvényesítésének egyik eleme a^párttagok po­litika melletti kiállása, annak megvalósításában való részvétel és környeze tének mosg ó s i t ása. Párttagjaink az alapszervezeteken belül végrehajtják vállalt fela­dataikat. Elméleti felkészültségük megfelelő. Döntő többségük a párt normáinak megfelelően él, dolgozik. Ugyanakkor a jelenlegi népgazdasági és helyi gondok, a megoldásukra, születő döntések, a sajtóban megnyilvánuló viták egy részüknél elbizonytalanodást okoz­nak, néhányuknál fásultság és fáradtság is jelentkezik. Többen úgy vélik, hogy a jelentkező nehézségek ártottak a párt tekintélyének. Összességében pártszervezetünk tagságának fegyelmi helyzetét jónak Ítéljük meg, annak ellenére, hogy a fegyelemsértések megítélése i­­gen eltérő. Párttagjaink egy része a munkahelyi italozást, társa­dalmi tulajdon elleni vétséget tartja fegyelemsértésnek, alig a párt­­megbisatásuk hiányos végzését, a politizáló tevékenység hiányát eny­hébben ítélik meg. Fegyelmi Bizottságunk tíz érvényes határozatoknak megfelelően dolgo­­_ zik. Kapcsolatuk az alapszervezeti vezetőségekkel és a VB-vei rend­szeres, amely lehetővé teszi az információk kölcsönös cseréjét, a konzultációt, A testületek, a Fegyelmi Bizottság, az alapszervezeti vezetőségek munkájuk során ti megelőző tevékenység erősítésére he - lyezte és helyezi a hangsúlyt. A Fegyelmi Útmutató feldolgozása megtörtént. Annak fogadtatása ked­vező volt. Érvényben lévő fegyelmi büntetése 3 főnek van. 1935 óta 3 főnek tö­röltük a párt-büntetését, 1 főnek pedig a Budapesti Fegyelmi Bizott­ság törölte. 1935 óta 5 főnél alkalmaztuk a figyelmeztető beszélgetés módszerét, melynek hatása pozitiv volt. Pártból való törlésre 1 alkalommal került sor. Jelenleg 2 törlési ügy rendezése von hátra. Munkánk során súlyának megfelelő figyelmet fordítottunk a tagfelvé­teli munkára. Az elmúlt időszakban az alkalmasság kritáriurnának ér­vényesítését tartottuk szemelőtt, A felvételre kerülők döntő több - sége a szakszervezeti bizalmiak, a munkásőrök és a KISZ-es fiatalok köréből került ki. Az alkalmasság, mint döntő szempont érvényesítése mellett az össze­tételi arányok tartására törekedtünk. Ez a 30 év alatti fiatalok a­­rányát kivéve, sikeresnek értékelhető, A tagfelvételi munka nem gond-mentes, az 1987--es elképzeléseink meg­­valósítása jelentős nehézségekbe ütközik. Egyrészt objektív okok kö­vetkeztében: paksi anyagvizsgáié részleg megszűnése, valamint a Ka - zánszerelésen végrehajtott átszervezés. Másrészt szubjektív tényezők hatásaként: a tagfelvételi elképzelések között szereplők egy része várakozási álláspontra helyezkedett - gazdasági helyzet miatti han­gulat, népszerűtlen feladatokat nem vállalja, nem vállalják a párt­tagsággal járó követelményeket, felvetettél: egyes párttagok példamu­tatásának hiányát. Emellett a fent említett részleg megszűnése és az átszervezés következtében az adott alapszervezeti vezetőségek nem foglalkoztak kellően a területen a tagfelvételi munkával. A PB és az alapszervezetek káder,aunkájukat az érvényes határosatoknak megfelelően végezték, A hatás- és véleményezési jogkörbe tartozó ve­zetőkkel való foglalkozás rendszeres. Minősítésük, munkájuk értékelé­se tervszerűen folyik. Rendelkezünk megfelelő minőségű káderképzési - továbbképzési és után­pótlási tervekkel. Ezek végrehajtásának figyelemmel kisérése folyama­tos. ' m' -■'­­■•■■r..„--- ■ „u; ,f .-... ...... '...'te'tete,. ...ff., .1, ...U ----------------—-------------­­­­---!-----­^ 4

Next

/
Thumbnails
Contents