Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1986-10-07
r ■ n I *- 2 -- A VGM elviszi a jól fizető munkát, közben főmunkaidőben állnak a gépek (Csatai Lajos, L'ede Sándorné, ITagy Ferencné, Farkas Gábor, Varga Károlyné).- A VGM-ben a főnökök voltak az elsők (Jászvári Márta).- a jelenlegi vezetés nem képes önállóan irányítani, a középvezetők is érzik az ebből eredő bizonytalanságot (Vass Sándor, Sineger üezsőné, Czibere Lajos, Tóth JózsefnéJászvári Márta).- A felső vezetésben nincs egység, összhang (Dede Sándorné, Csatai Lajos, Szuhai Mátyás, Jászvári Márta).- líincs munkafegyelem, semmilyen szinten (Vass Sándor, Muka Béla, Farkas Gábor, Gyires Gyula, Czibere Lajos, Nagy Perencné, Kovács n-n Imre, Tetővári László, Bényi György).- Az önállóságra, as azzal kapcsolat feladatokra felkészületlen volt a vezetés (Turgyán István, Farkas Gábor, Farkas Ferenc, Dolinlca Gyula, Nagy Ferencné).- Vezetői megbeszélés nincs, helyette kávézás mellett döntenek (Gyires Gyula, Mészáros József, Turgyán István, Nagy Ferencné).- Gyakori a vállalat területén az alkoholfogyasztás - nemcsak dolgozói szinten (Csatai Lajos, Lencse Károlyné, Muka Béla, Katona István, Terczán Lászlóné).- Az önállósodást megelőző időszak gondjait (műszaki elsatnyulás, anyagi-technikai leépülés, stb) nem vette komolyan a vezetés, ezzel nem számoltak, ezért a jelenlegi feltételek nem kedvezőek a vállalatnak (Dolinlca Gyula, Farkas Gábor, Terczánr Lászlóné, Réti Ferenc, Barkó Károlyné, Katona István, Vancsura László, berfóző István, Kovács György, Tóth János, Gyires Gyula, Balogh Kálmán).- A dolgozók véleményét sok belső kérdésben nem kérik ki (Nagy Ferencné, beríőző István, Kovács Imre).- Jelenleg nincs felelős gazdasági vezető a vállalatnál, de ez a gond korábban is jelentkezett, várható, hogy a külső kapcsolatokban komoly zavart okoz (Forgács József, Mészáros József, Kecse László).- a káderutánpótlás jelenleg is gondot okoz a vállalatnál (Püspöki István, Barkó Kárölynó).