Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1986-02-11
r~ —i i- 4 -Politikai érdek, hogy az önerős társulások mellett egyéb célok is bevezetésre kerüljenek. A jobb előkészítő munka nem garancia a sikeres munkára, de reális remény van rá, hogy fokozatos haladással, megfelelő aktivahálózattal a kerület egy-egy részén bevezetésre kerüljön a TEHO. >-izabé László elv társ iL népgazdaság VII. Ötéves Terve ismeretében jól lehet politizálni mind a tanácstagi beszámolók, mind az aktívákkal folytatott beszélgetések keretében - utalva arra, hogy a hatékony munkavégzés következtében a tervidőszak II. felében várható életszínvonal emelkedés. Ismert az '1986. évi terv, elkészül a beszélgetésekig a VII. Ötéves kerületfejlesztési terv. Politizálni lehet az eddigi szociális intézkedésekkel stb. Javasolja, hogy a "Vezérkar" a felmerült gondok-javaslatok alapján dolgozza ki a TEHO előkészitésével-bevezetésével kapcsolatos feladatok ütemezését, azt elkészülte után tex’jcssze mindkét testület elé. Javasolja, hogy a két testület kezdeményezze a Tanács felé azt, hogy értsen egyet a TEHO bevezetésével kapcsolatos újbóli előkészítő műnk ák ind i t ásóval. Hangsúlyozza: szándék az alulról való építkezés a TEHO-val kapcsolatban. g célok tekintetében ne kerületi kezdeményezés legyen, hanem a lakosság képviselői mondják el, hogy mit szo^ retnének. Fontos: először kérdezni, megtudni mit akarnak, s csak azt követően lehet eldönteni, hogy a kimenő fölhívás mit tartalmazzon - s ez kifejezi ilyen formában a demokráciával kapcsolatos igényeket is. Pontos az előkészítés szakasza- ha itt nem lösz megegyezés - a többi mái1 sikertelen. Kiemeli a tanácstagi körzeti megbeszélések fontosságát, - részben, mivel igy több ismei’et lösz a célok és egybek tekintetében. A TEHO célokkal kapcsolatban javasolja, hogy szükséges mind a 68 mörzetre más jellegű felhívás menjen ki - ha ez jelenik meg igényként. . / . | W C G-í/ YY/.:'