Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1985-11-19

i jjj ' MSZMP XV. kerületi Budapest, 1985. november 18. 4 Pedagógus Bizottsága \JbjÍ8ÍO 1158 Molnár V. u. 94-96, * I Tisztelt Végrehajtó-Bizottság! Néhány gondolatban szeretném kiegészíteni az Írásos anyagot. A jelentésből talán úgy tűnik, hogy Pártbizottságunk - a meg­alakulás óta - két alkalommal ülésezett. Az első alkalommal a Működési és ügyrendi szabászatunkat tárgyalta, a második ülésén pedig a Ped. Pártbizottság Munkaprogramját, a Pártbizottság üléstervének programját, illetve a Munkabizottságok 1985/86, évi feladatait, A közbenső időszakokban Végrehajtó Bizottság irányította, szer­vezte a pártmunka minden területét. Végrehjató Bizottságunk 3 hetenként ülésezik. A témák előkészí­tésében a Pártbizottság titkárának irányításával a reszortosok vesznek részt. A VB-tagok felkészülten vesznek részt a VB-ülése­­ken. így pl. az elmúlt mozgalmi évben tájékozódtunk nevelési értekezleteken, és született meg a VB állásfoglalása, hogy ebben az évben a MES osztállyal közösen, témacsoportokban ér­tékeljük a novemberi, illetve tavaszi nevelési értekezletek tapasztalatait, melyről titkári értekezleten tájékoztatást adunk, illetve javaslunk olyan feladatokat melyek az egyes intéz­ménytípusra jellemzőek. ^ Több alkalommal foglalkoztunk a tagfelvétel, illetve pártépi­tés helyzetével. Szükségessé vált, egy ötéves - lehetőségeinkhez képest - reális terv kidolgozása. Vizsgálnunk, elemeznünk kell - az összetételt funkciók szerint /4 tagú párttagság: igazgató, helyet­tes, párttitkár, nyugdijas párt­tag/ Sződliget- öt éven belül a párttagok 50 %-a nyugdíjba megy - Kavicsos- a KISZ-ben aktivan dolgozó fiatalok tagfelvétele, egyáltalán a KISZ szer­vezetek párttagajánló tevékenysége. 7 A r - > ■'­—- ■ ■'■■■ ■- ’-------p»-----—----------------f-----"---------------- --------- ' "-------------^-------------’~r‘----------- *--------------------­­­­­'---­­* ~ ' I ....

Next

/
Thumbnails
Contents