Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1979-03-22

! t 1-13-Jelentősnek tartom azt az eredményt, hogy a kerületi bizottságnak javult a kapcsolata a kerületi PB-vel, az együttműködés az utóbbi időben jőnak mondható. Megítélésünk szerint még nem értük el a maximumot, lehet még tovább javitani. A munkahelyi bizottságokban dolgozó kommunisták összehívásán^már túl óragyunk, erősödött a pártszervezetekkel való együttműködés és P ez jelentős előbbrelépés. Pedagógus pártszervezeteink közül jó néhány nem tekint régi múltra vissza. Ugyanígy a pedagógus szak­­szervezeti bizottságok sem, sőt a pedagógus KISZ szervezetnek most vannak az alakulás folyamatában. Jó módszernek tartjuk, hogy a tanév előtt a pedagógus titkárok tájékoztatót kapnak, arról, hogrebben az évben milyen fontos feladatot kapnak a peda­gógus szakszervezeti bizottságok, igy a pártszervezetek segiteni tudnak e munkában. A káderutánpótlás a kádernevelés; a jelentés nagyon szűkszavú, '"“v ez pedig fontos a bizottság uj jáválasztásánál, másrészt eliiang­^ zott a 30 éven aluliak számának növelése. Van mit pótolni. Kö­zös feladat van a KISZ Bizottsággal. A jövőben a KISZ Bizottság­nak az utánpótlás nevelésére nagyobb gondot kell fordítani. Javaslom, hogy az elhangzott kiegészítéssel együtt fogadja el a VB a jelentést. A további feladatokról: Az 1. pontban megfogalmazottat tartom nagyon fontosnak. Hozzátéve, hogy a munka színvonalának emelése érdekében a régóta dolgozó bizottságok munkája minőségének növelését is feladatként kell megjelölni. A PB-nek a pártszervezeteknek, a tagfelvételi munka javítására ^-s, és az együttműködés erősítésére kell fokozottabb gondot forditani. Az állami vezetést, a Müv.O., és az igazgatókat jobban arra kell ösztönözni, hogy esetenként se legyen az, hogy a szakszervezeti bizalmit, vagy bizottságot megkerülik olyan kérdésekben, ami a hatáskörükbe tartozik. A KISZ Bizottságnak is van tennivalója. A mozgalmi tapasztalato­kat a KISZ szervezetek felé nagyobb hatékonysággal kell segiteni. Javaslom, hogy a VB fejezze ki elismerését a kerületi Szakszer­vezeti Bizottságnak a végzett munkáért, és a bizottságban dolgo­zó kommunistáknak az aktiv munkáért. Végül javaslom, hogy a VB az anyagot fogadja el, azzal, hogy titkári értekezleten feldolgozásra kerül, ahová meghivjuk a szakszervezetben dolgozó kommunistákat, tárgyalják meg az ered­ményeket, feladatokat, ismerjék meg a határozati javaslatban megfogalmazottakat, amelyet a következő VB ülésen terjesztünk elő. A VB az Írásos jelentés, a szóbeli kiegészítést, a hozzászólá­sokban megfogalmazottakkal együtt egyhangúan elfogadja. Ak "

Next

/
Thumbnails
Contents