Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1978-05-18
r . nEz akkor a legszembetűnőbb, amikor pártfórumokon, vagy máshol még a beosztottak és a funkcióáriusok szenvedéllyel és felelősséggel vitakoznak, addig a legilletékesebb vezetőinknek nincs véleménye, vagy leföljebb "egyetértünk" véleményig telik erejéből. V zetőink közötti egység hiánya nagyon sok gond forrósa. A széthúzás megnyilvánul már a célok kitűzésénél, a végrehajtásban és a tájékoztatás hiányában. A Landler PVB úgy látja, hogy ezek a személyi ellentétek olyan mélyek és annyire elfajultak, hogy ezeket elvszerü módon feloldani nem lehet. Bár az üzemi PVB 1977.XII.27.-én állásfoglaláséban erre felhívta a 10,szakosztály figyelmét, azt nem vette figyelőibe és közben egyre mélyülő és mind nyilvánosabbá váló, üzemünkben viszhangzó ellentét tovább mélyült. Erre a lO.szako. a széleskörű -7szög- vezetői értekezletek megtartását tartotta megoldásnak, melyet az utóbbi napokban elrendelt az üzemvezetésnek, megjelölve ebben azt is, hogy az illetékes szervek erre minden héten kerüljenek meghívásra. Ezzel az erőltetett gyakorlattal természetesen nem értünk egyet, mert ez nem vezet a megoldáshoz. ^ Üzemünkben egyrw gyakrabban termet feszült politikai hangulatot az^ tubbi -1978. évben az igazgató et. és a felügyeleti hatóság részéről elrendelt vizsgálatok és a tömegével való fegyelmi felelősségrevonások. Ezeknek okai egyébként szinte egy-től egyig az üzemi szintű vezetés intézkedésének fogyatékosságára vezethetők vsisza. Úgy Ítélhető meg, hogy ezek a gyakori fegyelmik nagy része kellően végig nem gondolt felelősségrevonás. A PVB véleménye az, hogy a 10. szako. vezetés legutóbbi vizsgálata alapján megtartott vezetői értekezlet nem volt megfelelően összehangolva a kér.PVB által legutóbb elhatározott vizsgálat céljával. A PB megfelelő módon mozgalmi és politikai eszközökké ösztönözte, segítette a gazdasági munkát a vezetői egys^ és vezetés szinvonal javítását. Ez kellő alapot biztosított volna még nehezebb időkben is ahhoz, hogy vezetőink nagy felelősségérzettel, következetesen még nehezebb időkben is ahhoz, hogy vezetőink nagy felelőségérzettel hozzáértéssel meggondolják feladatait. A biztosított feltételekkel vezetőink nem tudtak megfelelően élni, a helyzet inkább romlott, mint javult ennek alapján nem látjuk a kibontakozás lehetőségét. Vaygq, etj. Nehéz 10-12 év áll mögöttünk, melyet a túlzott centralizmus, az ellentmondást nem türo kinyilatkoztatás és 1966-68-ig a nyugalom Időszaka jellemzett. Nagy várakozás és őszinte segítségnyújtás volt a jellemző, A túlzott optimista beálitottság mellett is úgy láttuk, hogy jól felkészült uj igazgató. A kapcsolat nem jól alakult. A megfelelő együttműködés nem jött létre, szüskégessé vált a PB. titkári funkció változtatás. A kapcsolat javult, a islyzet nem A határozatok rendelete, törvények betartása több kívánni valót hagy maga után. Ilyenek, a KB határozata a fizikaiak-alkalmazottak közötti bérarányok, a KB Titkárság áláásfoglalása a pártszervezet működéséről az anyagok kezeléséről, testületi előterjesztésekről. Minden jelentős anyag késik vagy el sem készül. Az üzemi demokrácia megsértéséről; Elmaradnak a beszélgtésen, a MB nem ért egyet a hatáskör figyelmen kivül hagyásával.