Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1977-02-24

mrww ■t, ! n- 5 -A III. Feladatok:- Az évfordulók eszmei, politikai nevelő hatásuk fokozása ér­dekében nagybb figyelmet kell fordítani a tömegpolitikai mun­kára. Törekedni kell arra, hogy a megemlékezések nagyobb él­ményt adjanak, nevelőhatásuak legyenek, az értelemre és ér­zelemre egyaránt hassanak. Kapjon nagyobb hangsúlyt a múlt ismerete mellett a ma feladatainak jobb megértetése. A köz­ponti ünnepségek mellett fordítsunk nagyobb figyelmet a mun­kahelyi rendezvényekre.- A kerületi május l.-i és augusztus 20.-i rendezvénysorozatot eddig a Czabán Samu téren és környékén bonyolítottuk le. Ez a hely kicsinek bizonyul. Felmerült az Árpád úti felüljáró és Dózsa György ut között kialakítandó park erre a célra va­ló igénybevétele. Ez is átmeneti megoldás, mert a metró épi­­tósónél ez felvonulási terület. Elsődleges feladatot jelent a megfelelő terület biztosítása, mert ennek függvénye, hogy a két nagy évforduló ünnepségei milyen módon és milyen for­mában fejleszthető tovább. A Tanáccsal közösen az uj területre javaslatot kell kidolgoz- 1977. VI, 30-íf, Addig amig uj terület nem lesz, a rendez­vényeket a jelenlegi helyen kell lebonyolítani.- A jövében szükséges a tömeg és versenysport műsorok szervezé­sét körültekintőbben végezni, a különböző honvédelmi, MHSZ modellező és iskolai sportbemutatókat, üzemi versenyeket, já­tékos vetélkedőket az ünnepség sorozatba beépíteni.- A kialakult jó hagyományok megőrzése mellett keresni kell az ujabb megoldásokat is. A rendezvények változatos gazdagítása, színesebbé tétele mellett maradjon meg a majális es népünne­­pély jelleg. Gondoskodni kell arról, hogy a KB jelszavai mellett kerületi eredményeket, egy-egy jól dolgozó vállalatot, szocialista brigádot is népszerűsíthessenek, Scheffer Lajos PB.titkár

Next

/
Thumbnails
Contents