Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1975-06-26
r~ » : - 3 - J- Réti elvtárs kérdésére válaszolva, tudomásunk szerint ez a helyzet itt változott, mert vettek fel párttagot ezen a területen. Amennyiben ez a javított statisztika maradt, az arány talán egy kicsit javult. Minden választásnál felhívták a figyelmet az arány-változtatásra. A bizalmiakkal való külön foglalkozás, a bizalmiak szerepére nem fordítottak olyan gondot, mint azoknál a választásoknál a határozat végrehajtása kapcsán került sor. Ezért van az anyagban, hogy jelentős fejlődést mutat kerületi szinten is a választásoknál a hozzáállása a kommunistáknak. Az 1972-es novemberi határozat alapján erre a területre a tömegszervezetben dolgozó kommunistáknak kommunistává nevelésére több gondot forditani.- Borbély elvtárs kérdésére válaszolva /5. old./ úgy a tömegszervezetre, mint a pártszervezetben dolgozó kommunistákra vonatkozik. P VITA: Száka et: A kérdések kapcsán egy néhány szó kiegészitést tennék. Lehoczky elvtársnő kérdésére'reagálva "A szakszervezeti beutalókat az SZB későn kapuja meg..." nemcsak egy vagy két helyen, hanem több helyen hasonló felmerült. Az anyag összeállításához tartozik, nem mindenhol volt a bizottság. A pártajbparátus tapasztalatait is hozzá fűzöm . A kerületben csak szakszervei ti bizottságok működnek. Év elején a beutalók benn ragadnak a SZOT-ban. A párttagok aránya /Réti et./ az előző ciklusban a választást megelőző időszakban van figyelembe véve. Pártépités szempontjából a k t választás között e terv évet figyelembe kell venni. 4 % csökkenés ami van nem csökkentés, mert a 4 év alatt végzett pártépitési t vékenység a szakszex vezeti bizalmiak között 16,4 % benne volt. Az anyaggal kapcsolatban; menet közben az anyagban utalás van, egyes helyeken volt probléma - a kerületi Pártbizottság későn indította a szakszervezeti választásokat. mindennapi munka során találkoztunk párttitkárokkal, elmondták, hogy nem jelentett különösebb problémát. Ha fel is vetették látszott, probléma volt. Mérlegeltük, hogy milyen határozatokat kell figyelembe venni, párthatározat, szakszerv zeti határozat. Munkájuk során zökkenő nem jelentkezett. Az írásos anyagban; a szakmai szakszervezetek Budapesti Tanácsa a pártszervezet részére írásos anyagot rendelkezésre bocsájtották a pártszervezetnek. Az anyagban meg van, hogy a szakszervezeti instruktor nem mindenhol jeleztek időben az illetékes üzemnél, vállalatnál ezen a területen voltak problémák pl. a. MEGÉV pártszervezetének kellett kezdeményezni, továbbá Posta, és a pedagógusoknál is volt ilyen probléma. Összességében a szakszervezeti választások, eddig lezajlott választás nem fejeződött he. A Szakszervizetek Országos Tanácsának • határozata szellemében a bizalmi választás körültekintőek történt. A vezető testületben való választás úgy történt, mint az elmúlt időben. /{