Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1974-02-07

t ' 7. -Imre et: Megköszöni, hogy a PB. meghívta VB-i ülésükre. Az ü számára azonban sokkal érthetőbb ez anyag, mivel üzemben dolgozik. A munkások szempont­jából érd eke 3 volt; 1973. -iTI.no. bérintézkedés náluk nem váltott ki meg­elégedést. Azért érintette kellemesen, hogy decemberben nyílt leh 'tőség, a múlt évi bérkeret terhére béremelést kaptak. Már az év elejét úgy kezdték, hogy az év első napján bért osztottak. Ezt a Pártbizottság hozzájárulása is lehetővé tette, szükséges is volt. Az átszervezéssel kapcsolatban; a termelésben kiesések voltak. Ráfize­téssel zárták az évet. Ezt felül kell vizsgálni. Nem megengedhető, hogy egy NDK tartson el. Prógl et: Utalni szeretne arra a VB-ülósre, mely kb. 2 évvel ezelőtt zajlott le, mellyen resztvettek dzerb. et. Prógl et. Mészáros et. Beszámoltak a kér. VB. előtt arról, hogy melyek a további elképzelések. Annak idején úgy in­dult a beszámolás, hogy a gazdasági bizottság döntött, de ennek az előz­ménye azt volt, hogy Szekér Gyula elvtárs - mint a miniszter első helyet­tese - javaslatot tett a KB.Gazd. Bizottsága felé olyan nagy vállalat ki­alakítására - benne foglaltatott a vegyipar - rendelkezzék ütőképes válla­lattal, melyAcjÉeÉA'jf váSTaficozásban vegyipar, beruházás igényeit kielé­gíteni. A nagyvállalat 1972.január 1-től lé"rejött. Dr.Varga et. ott volt azon a PVB-ülésen azt mondotta, úgy ítéli meg, hogy korrektebbek az el­képzelések. Az ott elhangzottak alapján az elképzelések azt tükrözik, hogy ebben a sí el lemben is igyekszenek dolgozni. Volt pl. olyan az elmúlt,, illetbe 197" ■ vben amikor olyan pénztelen helyzet urakodott,a VEGYÉPSZER Vállalatnál, hogy segédanyagokra, oxigén, gázra nem volt pénze a vállalat­nak. Ezen azonban igyekeztünk változtatni. A múlt évben - annak dacára, hogy a Szerelési Igazgatóséig 6o milliós nyereséget hozott, az építőipari vállalat majdnem ennyi veszteséget hozott. A nagyvállalatnak 2,6 milliós nyero3é e volt, ebből viszont nyereségrészesedést fizetni a dolgozók ré­szére nem volt lehetséges. A VEGYÍTŐZER jő hire, ami lehetővé teszi - a minisztérium stb. bevonásával - megszavaztak a jó munka kapcsán egy össze­get nyereség, jutalom cimén. Azonba.n ez nem volt olyan összeg, melyhez dolgozóink hozzászoktak. Voltak problémák, lementek az üzembe. Olyan han­gok kószáltak, hogy "Prógl eladta a vállalatot". Ezért örömmel beszámol­nál,, az 1973-ss év várható eredményeiről, ami számokban, hazai vonatkozás­ban már átbevétel - hazai munka, külföldi munka eredménye -11 » ■ —1 2

Next

/
Thumbnails
Contents