Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1974-04-11
r i- 5 -A reszortos ós bizalmi munka továbbfejlesztését mindkét helyen indokoltnak tartja. Úgy érzi, a két pártszervezet által megfogalmazott feladatok a kerületi célkitűzésekkel összhangban vannak. Petővári elvtárs Lehoczky elvtársnő felszólalásával kapcsolatban elmondja, hogy a négyszögek kérdésében ő a rendszeres koordinálást tartja fontosnak a vezető testületek között. Nagyon igaznak tartja azt, amit Fenyvesi etnő a taggyűlésekről mondott. Az általános< dolgokat a tagság elfogadja, nincs véleménye azzal kapcsolatban. Felvetődött a vita során, hogy a kommunistákat a gazdasági vezetéstől sokszor meg kell védeni. Képes-e arra a pártszervezet, hogy védelmet nyújtson a párttagoknak. A kommunistákat rá kell nevelni önmaguk védelmére. A bizalmiakkal kapcsolatban elmondja, hogy munkájuk végzéséhez szükségesnek tartja, hogy egy évben legalább egyszer kapjanak központi tájékoztatást. Gyurcsánszky elvtárs véleményével - amit a Landler KISZ Bizottságról mondott - egyetért. Illés elvtára a tagfelvételi munkával kapcsolatban elmondja, hogy a határozat megjelenése óta fejlődóst lát. A gazdasági ós pártvezetés kapcsolatáról elmondja, hogy az további feladatokat ró a pártszervezetre. De nem olyan hatással, hogy az negatív legyen, akár a termelésre, akár a pártszervezet életére. Lantos elv társ elmondj1'., hogy a kerületi Pártvógr óhaj te Bizottságot kettős cél vezette, amikor ezt az anyagot napirendre tűzte. Egyrészt a beszámoltatás a pártszervezet munkájáról, helyzetéről, - másrészt az, hogy a két anyag, bizonyos inspirációt adhat a kerületi beszámolóhoz. A két jelentés, két különböző oldalról közolitette meg a témát. Az elvtá,rsak által benyújtott vázlatok alapján is látható volt a különbség. A Landlor PB elsősorban a módszerekről és a módszerek eredményességéről szánolt be. Az Erőkar a munka tartalmáról és annak hatékonyságáról adott 3zámot. Megítélése szerint a két jelentés együtt nagyen alkalmas bizonyos következtetések lev nására. A jelentések alapján úgy érzi, - a kerület az alapszervi munkában előbbre van, mint ahogy azt, a Politikai Bizottság 1972. /-—- december 14-i határozata leírja. A jelentések arra utalnak, hogy a kerületi PB alapszervezeteket segitő programja megfelelően halad a megvalósulás feló. Véleménye szerint az ideológiai-politikai tevékenység, a határozatok megértetése és különösen a valóságos elfogadása, ma is állandó vita a. pártáiét gyakorlatiban. Ha az elfogadott alapszervi segitő program végrehajtása jól megy, akkor a fejlődés töretlen, felfelé ívelő lehet. Elmondja, hogy a következő idősza témái /kndermunka, munkásosztály helyzete, stb./ próbára fogják tenni az alapszervezeteket irányitó pártszervezeteket. A Landler alapszervezeteket irányitó munkáját jónak tartja, módszereik a párt politikájának megfelelnek. A Landler anyagában szerepel, hogy a párttagság véleménye eljut ugyan különböző módon a vezetéshez, de alapszervi szinten a. vezetés munkájában ez nem érzékelhető. A kialakult helyzet gátolja a pártélet demokratizmusát. A Landlerban jelentkezik egy széleskörű véleménycsere, a pártvezetés munkája során ezt nem képes felhasználni. Helyes lett volna, ha a Landler VB jobban ragaszkodik n vázlat egy-két pontjához. A vázlatban szerepelt a munkatervek kialakításáról szóló fejezet. A diktált programok mellett a pártszervezeteknek, a tagokat érintő kérdésekkel kell fog"alkozni.