Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1972-08-31
r I I . " 17 -Megítélésem szerint a VEGYSZER V-nál végrehajtották az elvárásokat, kisebb-nagycbb segítséggel ez nem volt könnyű menet. Azonban ma sem lezárt ez a téma, nagyvállalati szinten belül ilyen problémák fennállnak. Továbbiakban is a munkára kell irányítani a figyelmet, a munka kerüljön előtérbe. Az átszervezés elképzelhetetlen centralizáltság nélkül. Prógl et: Megköszöni a segítséget és a tájékoztatót, melyet kapott. Megerősíteni kívánja a* elemzési sorrendet. Fél éve, hogy a Végrehajtó Bizottság az átszervezés helyzetét napirendre tűzte, az álláspontokat fi Végrehajtó Bizottság tudomásul vette és ra— a Pártbizotts g elé terjes tette. Reméljük, hogy ezeket a feladatokat végre is hnjtjuk. Schneider et: Javasolja, hogya Végrehajtó Bizottság fogadja el a tájékoztatót, hívja fel a. VEGYÉPSZER V. Pártbizottságának, gazdasági vezetőségének figyelmét, hogy az átszervezés még nincs befejezve, ebből következik, hogy tulajdonképpen n párttagság körében is van ellenérzet, hogy a helyi gazdasági vezetést erőteljesebb munkára kell bieni, ez az arány nem fogadható el. ► Uj helyzetben a párt-hatásköröket be kell tartani. A pó nzügyi helyzettel kapcsolatban; nem mindennek a nagyvállalat az o k a , lehetnek m g súrlódások.áA« egész vállalat átszervezése uj vállalattá, népgazdasági hiányt okozhat. A népgazdasági eredmény később fog kiderülni,. Lényegében helyesen döntöttünk arról, hogy későbbi időpontban ami oldalunkról is be kell s omolni, - ma is van inog probléma - de jelentősjsbben kisebb mint eddig volt. Arra kell törekedni, hogy ne logyen nagyobb törés. Kérjük a vállalat vezetésétől ós a pártvezetéstől, hogy ez továbbra is legyen is 3zem előtt. A VB. a tájékoztatót elfogadta. /<?- j i