Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1972-05-18
I— —J- 3 -Szót kell azonban ejtenünk arról is, hogy e pozitív gyakorlat mellett ma már - uj jelenségként - a pedagógusok körébe is keid behatolni az anyagiaskodó szemlélet. Egyesek csak ^lyan munkát akarnak vállalni, amit megfizetnok. Ez ellen megpróbálunk fellépni, azonban az elharapózó, kívülről jövő behatást nem tudjuk kellően ellensúlyozni. A társadalomban tapasztalt anyagiasság alapján példázni. Mint ahogy már előbb jeleztük az egyesek problémájaként jelentkezik tantestületünkben a többség a demokratizmust oktató nevelő munkájában is igyekszik órvényesiteni. Ezt az alábbiakkal ind.koljuk: Tanulóink létszáma 371 fő a létszám 76 %-a fizikai dolgozó gyermeke, de a fennmaradó 24 %-ból is csupán 4 fő az értelmiségi, a többi un. alkalmazotti kategóriába tartozó pl. postás, művezető 8tb. E néhány szám egyértelműen ra-. megadja a nevelőtestület feladatát a fizikai dolgozók gyermekeinek segítése szempontjából. Ezzel kapcsolatban elöljáróban ki szeretném emelni a szemléletbeli változást, amelyet nevelőtestületünkben az utóbbi években tapasztalhatunk A •* "klV F nj *ztr*ato v jellegi te^ékenvBÓgek helyébe egyre inkább előtérbe lép $ tartalmi megoldások felé való haladás. Nevelőink többsége felismerte, hogy a fizikai dolgozók gye:aúrk.jinél tapasztalható művelődési hátrány csökkentése meghaladja a tanórák keretei adta lehetőségeket, mert minő többen belátják, hogy csak a személyiséget sokoldalúan fejlesztő nevelő munkával lehet célt érni. Osztályfőnöki munkát aveinkben is rögzítjük, hogy melyik gyermek milyen területen igényel nagyobb segítséget ós feltüntetjük a konkrét tennivalókat is, örvendetesen terjod a közéleti tevékenységre való nevelés is. Oszt.fői órákon bátrabban, őszintébben kritikusan és önkritikusan mondanák véleményt a gyermekek önmagukról és mások munkájáról, magatartásáról, felelősséggel döntenek saját kis ügyeikben, az iskolai fegyelmi bizottságban a rendbontók ellen határozottan fel tudnak lépni ós felelősségre vonják őket, sőt még a büntetés kiszabását is eszközölni képesek. De ezzel az eredményekkel még nem lehetünk elégedettek. Tovább szeretnénk lépni úgy, hogy pl. jobban be kívánjuk venni a jövőben a tanulókat a raj/ ós örsi munkatervek készítésébe, meg akarjuk hallani véleményüket arról, ra-v hogy saját kis közösségüket miraóden szeretnék formálni, élni, mit szeretnének csinálni szabad idejükben stb. Ezt tartjuk nagyon fontosnak, mert ha ogy gyermekközösség maga tervezi életét, munkáját, ezt a tervet sokkal inkább fogja magáénak érezni és teljesíteni, mintha a felnőttek készen tálalják eléjük az elvégzendő feladatokat. Oda szeretnénk e téren eljutni, hogy a közvetlen irányítást minél hamarább fel tudná váltani a közvetett - indirekt irányítás. Összefoglalva: Elmondható, hogy tantestületünk mind jebban tud élni azokkal a demokratikus jogokkal, tunelyek elősegítik a tantestület fejlődését és lehetőséget biztosítanak arra, hogy a neveli munka magasabb szintre tudjon emelkedni. Pártszervezetünk munkájával igyekezett ezt elősegíteni. Látjuk a testületben felmerülő problémákat is.