Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1970-08-18

i 1- 6 -Kint átfogó Önálló politikai feladattal - egy-két pártszervezet / Landler / kivé­telével - a pártszervezetek többsége nem foglalkozott. iviint a nevelés, mozgósitás eszköze nem kapcsolódott a politikai tevékenységhez. A Pártbizottság az ideológiai-politikai munkában a nacionalizmus elleniharcot a hazafiságra és az internacionalizmusra való nevelést együttes feladatként fogta fel. Kezdeti eredményeket értünk el, ami jelentkezik a nemzeti önérzet bizonyos erősödésében, mint pld. szocialista munkánk eredményeinek elismerésében stb. Az internacionalizmus elfogadásában jelentős szerepe van az ezidőben sorrakerült ju­bileumi ünnepségeknek, Szovjetunió állandó segítségének, a vietnami nép szabadság­harca iránti érzelemnek, ill. az azt napirenden tartó politikai munkának. Mindemellett nagyobb határozottságra van szükség, mind a helyes nézetek .melletti állásfoglalások kialakításánál, mind a helytelen, vagy ellenséges nézetek leküzdé­sében. 5/ Ideológiai, politikai munkánk továbbfejlesztésének néhány problémája:- A párttagság jelentős része több évi pártoktatásra, szemináriumokra járás után úgy érzi járatos, eligazodik a társadalmi, a politikai jelenségek törvényszerű­ségeinek ismeretében. Ténylegesen jelentős az előrehaladás e téren is, de megí­télésünk szerint jó részük a marxizmus-leninizmus elsajátításában, csak felüle­tes ismereteket szerzett* / Annak alkalmazása is probléma./ Fejlődésünk jelenlegi szakaszában a társadalmi, gazdasági 03 politikai folyamatok bonyolult összetett volta, szükségessé teszi a marxi-lenini ideológiában az alaposabb felkészültség megszerzését. Ezt a párttagságunk egy részével nem tudtuk elfogadtatni, nem tud­tuk eléggé ráirányítani a figyelmet.- Társadalmi életünkben jelentkező nem marxista állásfoglalásokkal, ill. művészeti alkotásokkal, nézetekkel szemben, érzelmi állásfoglalás: hogy "hogyan lehetnek jelen 25 év után is, milyen vezetés az, amely ezeket megengedi" stb. Nehezen tud­juk megértetni, hogy a társadalmunkban, politikai életünkben a tudatos marxi­lenini ideológiát valló / párttagok és pártonkivüliek/ és a tudatos burzsoá ide­ológiát hirdetők között, egy széles nápréteg van, amely érzelmileg közel áll hozzánk, de gyakorlati tettei ás állásfoglalásai ezt nem tükrözi mindig nyíltan Is világosan.- Párttagságunkról újból és újból kiderült, hogy állásfoglalásuk többször érzelmi alapon nyugszik. Ugyanakkor munkamódszerünk egyik problémája, hogy agitációnk során ezt nem, vagy kevésbé vesszük figyelembe és csak "okos adatokkal" érvelünk, j f j * 1 /? (J I " " ' ' - —1 ------------———— _^ I

Next

/
Thumbnails
Contents