Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1968-02-29
i - ^ - ! Dóra Mihály eb: A tag és az alkalmazotti kérdésre utalva elmondja, hogy itt zömmel T3z tagokról van szó. Megkövetelik, hogy termelőszövetkezeti tagok legyenek az alkalmazottak. Vita. Aranyosi Béla et. Bevezetőjében az 1965. május VB ülés megállapításaira és határozatára tér ki, melyben a VB megállapította, hogy a gazdasági vezetés megfelelő,a mezőgazdaság területén a párt politikájának megfelelően dolgoznak,a szövetkezeti demokrácia érvényesül. Ugyanekkor megállapították, hogy a pártszervezet gyenge. Ennek megjavítása érdekében feladatul tűzték kij hogy a pártépitós tevékenységét megjavítsák. Feladatul tűzték ki továbbá, hogy rendszeressé kell tenni a taggyűléseket, vezetőségi ^ üléseket, politikai oktatást, A kitűzött feladatokon keresztül világítja meg ezt az eredményt, amit a pártszervezet elért. A pártszervezet önállóan hozta ide VB ele a tájékoztató jelentést, amely igen nagy eredménynek szárait. Foglalkozik továbbá a pártépitósi munkával. Elmondja, hogy a pártszervezet vezetősége folyamatosan szívós munkát végez ezen a területen. Ez azonban még számszerüségóben nem mérhető, mert az utóbbi időben csak 1 főt vettek fel párttagnak. Eredmény azonban az, hogy három évvel ezelőtt a paraszti rétegből egyáltalán nem tudtak párttagot felvenni. Ma már úgy értékeli, hogy ez a merev ellenállás megszült és csak attól függ, hogy ki kezdeményezi a belépést és akkor megindul egy folyamat. Javasolja a szövetkezet vezetőinek, hogy konkrétan 2-3 fővel lehet foglalkozni, ebben a témában. A politikai oktatás területén is fejlődés jelentkezik. Jelenleg 3 tanfolyam működik ós a rendszeresen megjelenők száma loo fő körül van. A gazdaságszervező munka területén a pártszervezet ismeri a tervet ós ennek ismeretében meghatározza a kommunisták feladatát. A Pártszerve—^ zet kifelé fordult a tagság felé és brigádüléseken hallatta a hangját. A pártszervezet komoly munkát végzett az önelszámolás elfogadtatásában is. Rendszeressé vált a pártélet. A rendezvények megtartása jónak mondható. Azt azonban nem lehet elfogadni, hogy nyáron leáll a munka a pártélet területén, mert a mezőgazdasági munka végzése lefoglalja az embereket. Elmondja továbbá, hogy az eredmények elérését két tényező segítette elő:- a vezetőség jó összetétele, kollekbiv munkája.- A szövetkezet egyre jobb életkörülményeket biztosit a tagságnak. Két gondolatot vet fel amit szeretne, ha a pártszervezet megvalósítana.- Téli időszakban a szabadidőt jobban használják ki. /pl: Tsz akadémia, mezőgazdasági szaktanfolyam szervezése stb./- Kerületben levő paraszti lakosság véleményének megismerése. Az utóbbi időben nagyon ritkán érkezik ilyen információs jelentés részünkre. Erről nem lehet lemondani, mert csak ennek ismeretében tudunk a szövetkezetnek a politikai munkájában segíteni. Befejezésül az g kérése Tréfás elvtárs felé, hogy szeretnék ha a jelentések határidejét betartanak.—; • ^ ■ ! _________________________________________________________________________________________________1_____________________________________________________