Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1967-06-01

i I Sándor elvtársnőt Elmondja, hogy felmerült a dolgozók részéről az is, hogy miért a vezető kap magasabb prémiumot és a fizikai dolgozó, aki ki termeli az anyagi javakat az kevesebb összeget kap. Ezzel a part­szervezet foglalkozik, mert megakarja értetni a dolgozókkal, hogy ahhoz, hogy jó eredményeket tudjanak elérni olyan műszaki felté­teleket kell biztosítani, hogy a munkát zavartalanul tudjak végekni. . Papp elvtárs felvetett kérdésével kapcsolatban elmondja, hogy teljes mértékben számítanak a tömegszertfezetek segítségére és ezen belül is elsősorban a kommunistákra, de a tömegszervezetekben dolgozó pártonkivüliek támogatására is számíthatnak. Ebbe a munká­ba a párt és a KISZ Szervezet teljes mértékben be van vonva. A megértetés kérdése azért hárult elsősorban a kommunistákra, mert olyan dolgok merültek fel még a vezetők körében is, hogy szükséges volt ez az átszervezés. A másik kérdéssel kapcsolatban elmondja, hogy elsősorban az alap­szervezetekre támaszkodtak nagyobb mértékben. Uj vonásként azt veszik figyelembe, hogy nemcsak a politikai helytállást, hanem a szakmai rátermettséget is figyelembe veszik a káderek kiválasztá­sánál. Lantos elvtárs kérdésére elmondja, hogy olyan problémák voltak, hogy maguk a párttagok nem igyekeztek az egyéni agitációt foly­tatni. A gazdasági reformmal kapcsolatos célkitűzések, elvek tisz­tázásában a párttagság részt vett és a pártonkiviili dolgozókkal rendszeresen foglalkoztak. Maga az egysni agitáció is fellendült ezen a területen. Elmondja, hogy nem ott tartanak, hogy az elveket kell megértetni, hanem ott tartanak, hogy a konkrét feladatokat az elveknek megfe­lelően hajtsák végre, a gazdasági vezetők. Nem feledkeznek meg az elvek szemelőtt tartásáról és ennek alpján igyekeznek végrehaj­tani a feladatokat. Az átrak növekedésével kapcsolatban elmondja, hogy nem a dolgozók­nál merült fel, hogy magasabb árképzést kell kialakítani, hanem egy két magas szintű vezetőnél merült fel ilyen kérdés. A dolgozóknál egyáltalán nem. Lerch György elvtársi Réti elvtárs kérdésére elmondja, hogy most folytak a tárgyalások hogy a két rendszer közül melyik lesz kialakítva a vállalatnál, A beruházásokkal kapcsolatban elmondja, hogy számítások szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy a gépek ára kb. másfél év alatt amortizálódik. Bata elvtáös kérdésével kapcsolatban elmondja, hogy a tonna tervben való számítás az iparban állandó |>robléma. Ez a tervszám 1968-tól úgy néz ki, hogy meg fog szűnni. A fonoda felé azonban változatla­nul fennáll a tonnában való mérés. A szintetikus fonalak bevezeté­sével kapcsolatban elmondja, hogy tonnaterv lemaradásuk volt. 1 • ——• 1 —------------------------------------------—— — ——— ' .1

Next

/
Thumbnails
Contents