Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1967-04-06
f— "“1 ! • « *- 6 -munka viteléhez a politikai pluszt adjuk meg. A lényeg itt azon lesz, hogy fiataljaink munkaerkölcsót úgy formáljuk, ahogy ezt az üzem ill. a népgazdaság napi és távolabbi érdekei egyaránt megkövetelik. A verseny-mozgalom szervezésében, a brigádmozgalom. irányításában jó égyüttműködés alakult ki a. SZB-vol - uj lendületet adott az együttes munkának az 1966. elején kiadott KISZ K.B. és SZOT Elnökségi határozat. A gazdasági vezetéssel javuló kapcsolataink vannak, a legfontosabb termelési megbeszélésekre a KISZ képviselőit meghívják, rendszeresen feladatokat adunk és több fontos kérdés megoldásában a fiatalokat • is bevonják - azonban ez kerületünk valamennyi üzemére nem jellemző# Középiskolai KISZ szervezeteink tevékenységének fontos része a tanulás, a szakmai ismeretek elsajátításának segítése és ezen keresztül segítséget adnak az oktatási reform célkitűzéseinek megvalósításához is. A tanulmányi versenyek szervezése, szakköri tevékenység, tanulópár rendszer,'mint ismert formák népszerűek középiskolás KISZ szervezeteinknél. Az iskolai KISZ szervezetek vonzó programok, vetélkedők pályázatok szervezésével a tanulási kedv erősítésével segítik az iskola munkáját, a tanulók előrehaladását. Az utóbbi időben kezd hangsúlyozóttabb szerepet kapni a KISZ munkájában is a fizikai dolgozók gyermekeivel való törődésf foglalkozás - de ez néhány az általános elvek hangsúlyozásán túl ritkán nyilvánul meg konkrét tevélenységben# A fizikai munka megszerettetésében jelentős és eredményes helyet foglal el a nyári építőtáborokban való részvétel, de gyakran kerül sor a kerület fejlesztésében kifejtett társadalmi munkára is. F"' pályaválasztás fontos feladtával a KISZ is egyre többet törődik de^néhány formai részen és az utolsó évesek véleményezésén túl számottevőbb eredmények még nincsenek, A kerületi Bizottság a munka vitelében differenciált módon kezeli középiskoláikat, nagyobb figyelmet fordítva a választott szervek tevékenységére. A KISZ és az iskola vezetés kapcsolatát pozitív javulás jellemzi - ugyanez a tantestület tekintetében sokkal lassúbbnak bizonyult. Középiskolai KISZ szervezeteink tevékenysége kerületi szinten'kiemelkedőnek számit. A Petőfi Sándor Szakközépiskola a KISZ KB. Dicsérő Oklevelét is elnyerte# A KISZ termelést segítő tevékenysékielégítően alakult - a jövőben hatékonyságának és eredményességének fokozása fontos cél. Az eddig alkalmazott és bevált formák további szélesítésével, a brigád mozgalom és munkahelyek szervezésével a mennyiségi mutatóktól alapvetően a minőségi mutatók javítására kell az erőket összpontosítani. Továbbra is fontos cél a termelésbenf a napi munkában való pozitív kiállás, amit az eddigieknél jobban es módszereiben eredményesebben kell a KISZ-nek segíteni, ■ ■ tf> ’