Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1966-03-10
kében nagy, vagy kis számai, a lényeg az, hogy népgazdasági szinten jelentőségei legyenek, A gazdaságosságra való törekvést szükségesnek tartja. A pártszervezet feladataira vonatkozólag: nem véletlenül kérte számon a PB két határozatnak a végrehajtását és arra való törekvést. Nem tartja hely esnek,hogy a kér. pB. határozatát egy év múlva tűzik napirendre. A határozatokat azért kapják az elvtársak,hogy 3aját területükre vonatkozólag feldolgozzák konkrétan, a budapesti határozat előirju a pártszervezetek munkájának irányításában, fejlesztésében előre kell lépni. Most ezt tárgyaltuk és úgy érezzük, hogy az előrelépés kulcsa az ottani pártszervezetben van. Különösen szükséges kiemelten foglalkozni a Növényolajgyár pártbizottság é3 pártszervezet fórumaival taggyűlésen, vezetőségi ülések előkészítésével. A probléma, hogy utána megállapítják, hogy gyenge volt. Az előkészítésre hívja fel a figyelmet. Fordítsák figyelmüket az alapszervi vezetős gválasztást megelőző munkára, a pártvezetőséggel egyénileg való foglalkozás legyen a döntő. A budapesti anyagból következik a káderelőkészités, a vezetőségválasztás nak személyi összetétel javitása. Jelentős választást akarnak az elvtársak az ottani pB-n belül, ami meg is van alapozva. A pártszervezetben dolgozó magasabb képzettségű párttagokat használják fel az alapszervi munka színvonalának megjavítására, mert ahol alacsony színvonalú a vezetés, sok 3egitséget tudnak adni. Akár gazdaságszervező munka, vagy politikai kérdések megmagyarázása terén legyen pártmegbizatásuk, necsak pártfunkciójuk. Különösen a központi szervben dolgozó embereket osszák be pártmunkára. Itt példaként említi meg Varga és Szente elvtársat, akik előadásokat, megbeszéléseket tartanak, adjanak nekik is ilyen megbízatásokat. példának emlit meg olyan esetet, hogy munkásból lettmérnök bélyegeket árul, ahol a titkár alacsony képzettségű. Itt változtatni kell, és az ilyen képzettségű embert el kell látni pár tmunkával. Rendezni kell a tömegszervezetekben dolgozó kommunisták sorait, feladatokkal kell megbízni őket és beszámoltatni. ()33ze kell hivni sorrendben a tömegszervezetekben dolgozó kommunistákat, az MHS-t, és a KI3Z-t, mert szomorú tapasztalatok vannak, melyeket rendezni kell. Fel kell lépni az ideológiai igénytelenség ellen, mely az alapszervi vezetésben tapasztalható. A gazdaságszervező munkával kapcsolatban a következőket mondta: A brigádmozgalom ténylegesen brigádmozgalom legyen, ez vonatkozik az ellenőrzésre is. Nem tudjuk mit fog előirni^az uj gazdasági mechanizmus, de a népgazdasági érdek tényleg népgazdasági érdek legyen. Helyet kapott az anyagban a bérrendezési kérdések is, de ez szakszervezeti feladat. Nagyon örül annak, hogy sor került a bérrendezésre, de hogy ez megvalósulhatott, a gazdaságosabb termelés, tervtulteljesités tette lehetővé. Ezt a tárgyalások során igy kell rögzíteni, nehogy a bérintézkedések első helyre tolása legyen a pártszervezet munkájának megítélése. Szervezeti rendszerünk egységesítése érdekében el kell érni, hogy a szakszervezetek is térjenek át úgy, ahogy a gazdasági egységek megkövetelik. AG r n- isi -