Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1963-10-11

í . >* A MAGYAR TESTNEVELÉSI ÉS SPORTSZÖVETSÉG ALAPSZABÁLY-TERVEZETE A Magyar Testnevelési és Sportszövetség velés és sport egyre inkább átfogja a széles nép­(MTS) a Magyar Népköztársaság alkotmányának tömeget, az egyes sportágak színvonala állan- . szellemében működő testnevelési és sporttömeg- dóan emelkedjék, a nézőközönségnek tartalmas szervezet. Tevékenysége kiterjed az egész or- sportprogramja legyen. szágra, a testnevelés és sport valamennyi terüie- Az MTS szervezeteiben megvalósul a társa­tére, ágára, összefogja és országos vezető szervei dalmi erők széles körű összefogása. Foglalkoz­által irányítja az összes sportegyesület és sport- tatja a sport fejlesztéséért tevékenykedőket, a . „ szervezet tevékénységét; biztosítja a sporfcnoz- vezetőket, a szakembereket, a sportolókat és a galom. anyagi erőinek célszerű felhasználását, sportkedvelőket. Az MTS működését a szakszer­elősegíti a sportszakemberek eredményes műkő- vezetek és a KISZ aktív közreműködésével, a dését. szocialista állam segítségével, az illetékes állami Az MTS feladata a testnevelési és sportmoz- és társadalmi szervekkel egyetértésben végzi, galom fejlesztése, a sportolóknak sportszerűség- Ezek a szervezetek részt vesznek az MTS irány­re, kitartásra, állhatatosságra való nevelése, az vonalának kialakításában és végrehajtásában az te\ ifjúság és a dolgozók egészségvédelmének előse- országos, területi és sportegyesületi vezetőszer­gítése. Az MTS arra törekszik, hogy a testne- vekben levő képviselőik által. L SPORTEGYES ÖLETEK 1. Az MTS alapvető szervezeti egységei a sport- díjat 6 hónapnál hosszabb ideig felszólítás egyesületek (sportkörök és sportklubok). A ellenére sem fizet, törölhető a tagok sorá­sportegyesületek maguk választják meg veze- ból. tő testületeiket, nevüket, színüket, jelvényü- A sportegyesületnek nem lehet tagja, aki két és zászlójukat. Küldötteik útján választás- súlyosan vét a törvények, a társadalmi sál hozzák létre az MTS területi és országos együttélés szabályai ellen, vezető szerveit. 4. A sportegycsületi tag kötelességei: ' 2. Sportegyesület alakulhat az alábbi helyeken: , , ' — az alapszabályban foglaltak betartása, a a) iskolában (egyetemeken, főiskolákon, kö- vezető szervek határozatainak végrehajtá­zép- és iparilanuló- és egyéb szakiskolák- sa; bán); — a testnevelés és sport elterjesztésének, b) üzemben, hivatalban, intézményben; népszerűsítésének segítése, saját sportbeli c) termelőszövetkezetben, állami gazdaságban, ismereteinek növelése; • gépállomáson; — a szorgalmas tanulás és munka, a sport- v d) kisipari termelőszövetkezetben; szerű magatartás, a népek közötti barátság e) fegyveres testületeknél; ‘ ápolása; f) továbbá mindazokon a helyeken, ahol test- — magatartásával, klubhűségével erősíteni neveléssel és sporttal legalább 10 személy sportegyesületét, növelni a magyar sport kíván foglalkozni, s előzetesen kérték és jó hírét; megkapták az MTS illetékes szerveinek en- — óvni a sportmozgalom vagyonát, gedélyét. ő. A sportegyesületi tag jogai:. 3. A sportegyesület tagja lehet: . , J , részt vegyen sportegyesulete bármely szak­— az a magyar állampolgár, aki magáévá te- osztályának, sportcsoportjának munkájában: szí a sporttömegszervezet alapszabályát, az edzéseken, versenyeken használja a sport­aktívan sportol, vagy rendszeres társadal- létesítményeket, sportszereket, sportfelszere­mi sportmunkát végez, valamely sport- léseket, igényelje az oktatók, edzők, szakem­egyesület elnöksége felveszi a tagok sorá- berek segítségét; ba és rendszeresen fizeti a tagsági díjat. a közgyűlésen és az MTS más vezető szervei-A sportegyesületbe való belépés, vagy on- ben javaslatot tegyen a sportegyesület, vagy az nan a kilépés önkéntes. A tagság megszű- MTS egészének tevékenységére; • vélerpényt nik kilépés vagy kizárás esetén. Aki tag- mondjon az MTS szerveinek, tisztségviselői­”— -------- — 1 1 úíÁM'A. /. í ;, o o • 1 v;"&

Next

/
Thumbnails
Contents