Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1963-02-02

8 - 4 - * Marokhá i András elvtárs: mi a véleményem . Nem TŐTt még rá eset, hogy ne a megbeszélt fenyítést szabta volna ki. Varga Péter elvtárs: Mi ezeknek a dolgoknak a gyökere? Ez véleményem szerint ebben a jelentésben sirícs kimondva még most sem. Történt jelentős fejlődés, de a lényeg nincs kimondva most sem. Miből adódott, hogy a helytelen nézetek ilyen hosszú időn át búrjónozhattak? Erre nem kaptunk itt azt hiszem, feleletet. s-arokházi András elvtárs : Erről különböző vélemények alakultak ki közöttünk. Különböző elvtelen kapcsolatok és különböző pártfogók működtek közre a kezdeti stádiumban. Az is igaz, hogy már akkor láttuk a dolgokat, de nem alkalmaztunk mindjárt felelősségre vonást, gondolván, hogy majd változtatnak a felfogásukon. Sajnos, té­vedtünk. utoljára oda jutottunk, hogy kizárások, 1 esz-erelések, ^ pártból való kizárások történtex. Ezeket az uj vezetőségnek kellett végrehajtani. Szegedi elvtársat a politikai tiszt pár­tolja, sajnos Nagy elv társ is átvette. Szakmai vonalon lel lett küldve magatartásuk a felettes szervek felé, .azonban intézkedés nem követle zeket a figyelmeztetéseket. . Lényegében ilyen helytelen nézetek és a mi liberalizmusunk idéz­ték elő. Az -általános műveltség emelésével kapcsolatban a Központi bizott­ság hozott arra hatá rozatot, hogy az intézkedéseket erre meg kell tenni. Korábban tett intézkedéseinket nem vittük következetesen végig. Igen fontos kérdés ez is a munkánkban. Az elmúlt évek tapasztalata: a beiskolázásokra megtettünk minden intézkedést, a végrehajtásra vonatkozóan nem történt meg az értékelés. Most a vez.ető elvtársakkal megbeszéltük, hogyan tudiuk biztosítani az elvtársak részére az iskolák befejezését. Olyanirányu megegye­zés történt, hogy a parancsnokok vegyék figyelembe,*hogy az " /~\ elv társak mikor járnax iskolába. Varga Péter elvtárs: A gyökere ezeknek a dolgoknak, hogy a régi pártszervezet vezetőségé és a parancsnoki kar a politikai munkát 'harmad-negyedleges kér­désnek tekintették. Ez különösen kifejezésre jutott*'a helyettes­nek, Farkas elvtársnak a nézetében: én ismerem a szakmát, a párt­­szervezet nevelése, az emberek nevelése nem első feladat. Nagyon fontos dolog, hogy ezen a szemlélelten tudjunk változtatni. Az emberek nevelésére, átformálására hosszú időn keresztül nem fordítottunk gondot. Ezt én az.emberekkel folytatott beszélgetéseim során tapasztalataim alapján szűrtem ki. Még most sem merte kimondani, hogy a nevelőmunkát,a politikai mun­kát lebecsülték a rendőrségen belül, a régi pártvezetőség helyte­len módszereket alkalmazott a pártszervezet irányitásóban. áerokházi And rás elv társ: Arra szeretném kérni a Végrehajtó Bizottságot, mondják el a véleményüket, segítsenek ;a problémák megoldásában. • / . a- ~ j .

Next

/
Thumbnails
Contents