Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1962-02-03
”1 1 f - '!PS 32 ?! I* Zsiga gyula elvtárst; Kedves Elvtársak I A szakmai résszel kapcsolatban szorptnók móg a sertésekre visszatérni® Ugyanis a termelőszövetkezet vezetői azzal érvelnek, hogy az Állatforgalmi vállalat késő adta a sertéseké#* Be akarom bizonyítani, hogy nem egészen igy van®' Ugyanis a legutolsó szállítás - 216 db* - augusztus 5-én érkezett meg a "Béke*' Tsz-hez® ítlagsulyuk 32^2 kg volt® Ha a termelőszövetkezetnél lévő súlygyarapodást veszem alapul, akkor Is ki kellett volna adni,* Tehát nem indokolt, hogy J34 db sertést kiosztanak márciusban, hogy az 1961® éves zárxaámadást(megszépítsék* Nem lehet azt indokként felhozni, hogy áz Áruforgalmi az oka. Az itteni körülmények az ok elsősorban® < t f Tóth László elvtáyst Tisztelt Végrehajtó Bizottság! A termelőszövetkezet fejlődésével kapcsolatban néhány dolgot szeretnék megemlíteni?® A gazdasági megszilárdítás volt a fő feladat és ezzel kap*j csolatosan a termelőeszközök megteremtése ás stabilizálása* Ez volt az 1961-es évben a fő feladat® Ezt a feladatot a tagság pénzügyi, lllotve anyagi megterhelése nélkül sikerült megoldani, mert egyik részben mi állami hitelekből biztosítottuk a termelő berendezéseket, másik részben-a- Valachi elvtárssal együtt voltunk a Fővárosi Tanács V* B* ülésén is, ott is meg lettünk erősítve,' hogy a kertvédeími tevékenységet folytathatjuk és ebből még ugyancsak egy részéből meg lett oldva a termelő e&zközök létesítés#* Épült a múlt esztendőben 20-ezer férőhelyes baromfinevelő hóz® 172 ka#® hold modern alapcsöves öntözőtelep a meglévő melletti® lo4 'férőhelyes modern tehénistálló, 15 tonnás magtér, egy km-es villamos távvezeték® Aztán a főmajor és a kertódzet belső villamositása® Ezenkívül vásárolt a termelőszövetkezet 4 db| traktort pótkocsikkal, munkagépekkel ós egyéb más felszerelésekkel® össze- ' < sen -8 millió forint értékű beruházás történt egy óv alatti Ez a Tő város össz-beruházásának mintegy 30 Szeretném ezzel érzékeltetni, hogy milyen erővel nyomtuk, segítettük a "Béke" Tsz-tg E nagy beruházások után jelentős mértékű hitel eltörlésben részesült a termelőszövetkezet® így a visszafizetési kötelezettségét lényegében különösebb nehézségek nélkül fogja tudni teljesIteni® A mi részünkről gyengeségnek tartjuk azt, hogy az óv utoisó negyedében a beütemezett gépeket ós néhány felszerelést, amelyek tényleg hallatlanul szükségesek voltak, - nem vásárolták meg® Ami mögött azt látjuk, hogy a kertépítésből befolyt tiszta jövedelem minél több megmaradjon a részesedéshez, amit fel akartak használni®! < < < Alapvető feladat, hogy a létrehozott termelő berendezéseket a nagyüzemi gazdálkodásnak megfelelően, gazdaságosan üzemeltesse a termelőszövetkeze#; Itt arra gondolunk, hogy főleg a gépek karbantartása és javítása van nagyon elhanyagolt állapotban®) 3^1/1 ~ J