Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1962-02-03

ii IMB i 29--* ! Töklincz Ferenc elvtárs: egységre® Hogy nehogy az legyen, hogy én valakivel ki­vételezek* Nagyon sok esetben, hogy az ó n ráhatásom ' érvényesült ezen a területen, talán a munka jobban el volt végezve, mintha egy idegen csinálta volna* Nekem^ az az érzésem, hogy vannak hibák, fogyatékosságok* Azért ami tőlünk telhetett, iparkodtunk Úgy elvégezni, hogy az a termelőszövetkezetnek a javára váljon* Amit szeretnék felvetni, ez a bizonyos parképítés ós ezzel kapcsolatos bevételek* Tény kérdése, hogy ez ne­künk óriási segítséget adott. Akár a beruházást, akár a forint mozgatását,' forgását nézzük. Végső soron a ter­melőszövetkezetnek a gazdasági alapjait erősítette ós különböző tartalékok, amik jelen pillanatban is vannak, az 1962-es áxag gazdasági évet fogja elősegíteni. Szükségesnek tartöm felvetni, hogy Budapesten van még egy sereg Tsz® Ezeknek is van különböző mellóküzemi ága* Vagy ott vannak a bolgár termelőszövetkezetek. Akármivel ' foglalkozik, benne vannak lo-15**en, emellett 40 külső munkaerővel dolgoznak. Soha senki nem veti fel, hogyha elmegyünk Valahová, hogy a mellóküzemi ágból munkaegysé­get fizetne/® Elvtől mi is abból indultunk ki, hogy amiért a paraszt*! ság nem dolgozott meg, ne osszuk ki, hanem maradjon tar­talék alapun/* A gazdásági alapot erősítsük. Mi ezt is csináltuk ós próbáltunk ebben az irányban haladni. Ez arra lesz jó, hogy a termelőszövetkezet megerősödjön ós az előfeltételeket a nagyüzemhez biztosíts#* Ha mi nem kaptunk volna parképítést, nem lett volna ' esetleg ilyen nagy beruházás se/? Ami móg itt felvetődött, a munkafegyelem ós a szövetke­­^ zeti tulajdon védelme;? Van sok kívánnivaló ezen a téren, az biztos® Azt hiszem, hogy a Párt Végrehajtó Bizottság is akkor foglal helyesen állást, hogyha megállapítja, hogy óriási a fejlődés az egy évvel ezelőttihez viszo­nyítva® Akár a munkafegyelem terén ós ugyancsak a szövet­kezeti tulajdon védelménél is itatási az eredményi? Moőt már termelőszövetkezeti tagok figyelmeztetik egymást® Hogyha az uj bérezési formát be fogja tudni a termelő­­szövetkezet hozni, akkor móg jobb lesz ós nyilvánvaló a vezetést is nagymértékben fogja tudni segíteni'. Összegezve: biztos vagyok benne, hogy a Párt Végrehajtó Bizottságnak a mostani tárgyalása, határozata a termelő­­szövetkezet megerősödését fogja hozni ós egész biztos, hogy egy óv múlva a problémák nem mutatkoznak ilyen mér­tékben* Igaz, hogy a számok nem valami komoly eredményt mutatnak, azonban "mégis, hogy a 35®- Ft-ot, plusz a két földjáradókot kifizettük, - a termelőszövetkezet tagsága meg van elégedve. Ez mutatja azt is, hogy tavaly egyet­len melegágy ablakunk nem volt, 1*500 kész van ós a munka folyi/? Vannak problémák, azonban ezek a jelek biztatók, hogy a termelőszövetkezet az eredményeit tudja fokozni,. Azt hiszem, egész biztos eredményesebb lesz a gazdasági óv, mint az elmúlt óv% tt / tt | - J

Next

/
Thumbnails
Contents