Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1961-10-27

r~ ------------------------------------------------- “1 J - - 16 - J Szigeti Húréra elvtársnő; gazdasági kérdésekre a figyelmet, amellett, ho„y a többiek­re is adjunk választ az embereknek. Tehát mi ir inyitsuk az emberek érdeklődési körét. ® A beszámolókkal kapcsosa tban elvtársak. Két dolgot szüksé­ges véleményem szerint megjegyezni, annak ellenére, hogy jók és kitérnek a határozatokra, de egy-e,..y alapvető kérdést, ami az üzem életét kell, hogy tükrözze, nem eléggé ágyazzák bele a határozatokba, tehát a szeptemberi határozatban. És éppen ezért, mert nem ezekből indulnak ki, ebből adódik, ho,gy nem eléggé előremutatók ezek a határozatok. A másik'dolog, - ez persze adódik a felkészültéé ,'kből is a pártszervezeteknek, - hogy elvi kérdésekhez nagyon rit­kán mernék nyúlni és azok a kérdések is, amik fel vannak vetve a beszámolóban, nem eléggé értékelőok. Szóval ilyen tényként sorolják fel ezeket a dől .okat, de hem vonják le a következtetéseket és ezekből kiindulva tudnák meghatározni a feladatokat. Itt menetközben sikerült' valamit változtat- ^ ni, de az elkövetkező időben nekünk né^ erre több gondot kt..l fordítani lényegében ugye, ho..y a tartalma az javuljon to­­< vábbra is ezeknok a beszámolóknak. < ff ff v j A vitáknál elvtársak talán annyit jegyeznénk meg, hogy van e;.y negatívum is, s ez különösen a decentralizált alapszor­voknál mutatkozik meg, hogy olég sok embert hívnak meg, aki nem oz alapszerv:zctbo tartozik. Itt ondolokj igazgató, főmérnök,személyzetis személyére, akik nem ogy esetben ki­csit kötelességüknek érzik, ho*y hozzászóljanak és ezek hosszúak és nem is viszik előre a pártszervezet munkáját. Ezzel elveszik az ottani tagságból az időt, ho^y ők mondj \k el oz alapszerve'zetüRről a véleményt. A jelölésekkel kapcsolatban. Az első titkári értekezlettől kezdve az utolsóig mi na gyón aláhúztuk, hogy vigyázzanak ar­ra, hogy a pártdemokrácia szélesedett, tehát 'nekünk poli­­tikéi felvilágosító munkát fokozni kell és nagyon reálisan értékelni és kérjük ki az emberek véleményé kegy a vezetá'"'' és a tagság véleménye találkozzon a jelölteknél. Ezen a te­rületen meg kell mondani, hogy komoly probléma van. Úgy,hogy nem minden esetben találkozik a vezetés -és a tagság véle­ménye és bizony kilőnek nekünk vezetőségi, tagokat. Ilyen ta­pasztalható volt a Rendőrségnél, ahol megtörtént, hegy az • 5 jelöltből mér egy'ot eleve a jelölőbizottság nem javasolt. A többi né,..y bői egyet a nyilt szavazás:- '1 kilő utók, e.gét a titkos szavaz'sng'l, tehát az 5 személyből eleve két tő” kér ült be a vezet'sbe és ezentúl 5 nevel javasoltak, - de úgy a párt mint a .hivatal-vezetés egyöntető véleménye szerint a tag­ságnak reális volt a véleménye, mert jobbakat javasoltak be a vezetésbe és ez azt mutatja, he .y vagy nem ismerjük az em­berek' véleményét, vagy egy kicsit figyelmen kívül akarjuk ‘ hagyni. A isik dolog, ami ilyen bekövetkezett, ez a VIIXM3JZ te, - gyűloson történt, ahol meg kell mondani, hogy. egy kicsit a mi hib rá: is volt. fiiért s-z ámítottunk író, ho,gy ott prob­léma lesz, „t.i. ott maga a Szövetkezet elnöke se megfelelő, a p*»rttitk:.r se megfelelő és mi nem eléggé segítettünk ott politikailag és nem eléggé beszéltünk a tagsággal. Bekövet­ne.r.. u t az a hioa, ic gy o kot személy kicsit egymást elvtelenül / á , L r _____________________________________________________________________________________________________________________ — ..............— _

Next

/
Thumbnails
Contents