Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1961-05-26

r ~ i ! I- 15 -I Gyimesi Lajos elvtárs: Az oktatás ás a politikai munkával kapcsolatban. Az elmúlt időben nekünk egyrészt egy sor szervezeti kérdést kellett meg­oldanunk. Egy bizonyos fokig elhanyagoltuk a nevelési kérdést, de úgy érzem, hogy akkor amikor az "Ifjúság a szocializmusért" munkát végeztük, a politikai munkát nem felejtettük ki. Az alapszervezetek a könnyebb megoldást ‘választották. Mi úgy erez­zük, hogy a kerületi Bizottság mindent megtett, hogy jól elő­készítsük politikailag ás értünk el eredményeket. Hogy többet kellett volna, ezzel egyetértek. Az első félévben egy fél oktatást vettünk át. Ennek az uj, meg­választott Végrehajtébizottságnak sokat változtatni nem lehe­tett. Az eredményt tudtuk azonban szépíteni, mutatja ezt a létszám is. Az elkövetkezendő évben már tervünk, hogy egy elő­adói irodát hozunk létre a pedagógus KISZ szervezet felajánlá­sa nyomán* A Csokonai Kulturhézban irodalmi és politikai soro­­^ zatban fogjuk megindítani az előadásokat. A különböző szervezetekkel nincs probléma. Nekünk nagyon jé a kapcsolatunk az M.H.S.-sel; a Vöröskereszttel közös rendezvé­nyünk lesz. Az az igazság, hogy nagyon nehéz megváltoztatni azt a vezetési stílust, ami itt volt a kerületben. Egész egy­szerűen könnyelműen állnak a kérdésekhez,' nincsenek hozzá­szokva, hogy be is kell számolni, nincsenek hozzászokva, hegy a pénzt nem lehet úgy költeni, ahogy elképzelik. Ez"az igazság, hogy itt még nem tudtunk változtatni és ez szokatlan sok em­bernek. . Mi az anyagban felvetettük, 'hogy a kerületi és a budapesti párt­­bizottság sokat segített bennünket és továbbra is kérjük a párt­­bizottság ilyenirányú segítségét. A József Attila olvasémozgalommal kapcsolatban az a célunk, hogy elérjük a 2.000 főt. Nagyon nehéz, de ez a célunk. Úgy érzem, hogy ez a végrehajtó bizottsági ülés, - amit az elv­társak itt elmondtak - nagy.on sokat segített nekünk. As anyag­­te ba egy sor dolgot nem irtunk be, hogy milyen elképzelésünk van, amit meg akarunk jaég valósítani. Varga Péter elvtárs: Javasolom, hogy foglaljuk össze a végrehajtóbizottsági üléstV • Hasznos és szükséges is volt idehozni ezt a kérdést megvitatni. A kerületi KISZ Bizottság, a KISZ vezetőség életében jelentős változás volt. Választások voltaik, Kongresszus volt az olmul't évben. Megújult a vezetés. Itt a megújulás szára szerint is na­gyobb. Ez adódik az ifjúsági szervezet jellegéből is. Eljutottunk ma addig, amit megállapított a Vógrelíajtőbizottiág is, hogy a kerületi KISZ Bizottságunk helyes irányban tevékeny­kedik. Megtartják rendszeresen a végrehajtó bizottsági üléseket, mint testület, mint kollektíva vezet. Ez nem volt meg a múlt évben} amikor is egyeseknek az elgondolásai érvényesültek. A szervezeti élet megteremtése területen jelentős eredményt ért el a kerületi KISZ Vógrehajtóbizottság. Nem akarjuk mi kisebbíteni a Gyimesi elvtárs érdemeit sem, mert nagyon jól dolgoztak, nehéz körülmények között is. * / ? /R . I ~ -------­­' Jf

Next

/
Thumbnails
Contents