Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1961-05-26

i 1- 2 -Első napirend: A kerületi KISZ Bizottság irányitó- ós nevelő mun­~ kája, a KISZ I. Kongresszusának tükrében. Előadó: Gyimesi Lajos elvtárs a KISZ Bizottság tit­kára, a pártbizottság tagja. Varga Páter elvtárs felkéri Gyimesi Lajos elvtársat, az első napi­rend előadóját, amennyiben az anyaggal kapcsolatban kiegészítése van, tegye meg. Gyimesi Lajos elvtárs: Határozati javaslatot mi nem irtunk ehhez az anyaghoz. A kerületi küldöttértekezlet, amely múlt óv novemberében volt, az hozott ha­tározatét és azok a határozatok érvényesek egész évre folyamato­san. Nem akartuk megduplázni ezeket a határozatokat. Varga Péter elvtárs felkéri a jelenlévő elvtársakat, hogy az anyag­­te gal kapcsolatos kérdéseiket tegyék meg Gyimesi elvtárs fele. Szente Ferenc elvtárs: "Kerületünk ifjúsága szilárdan áll pártunk, Kormányunk politikája mellett, s ezt munkájával, magatartásával bizonyítja is" - Írják a jelentésben az elvtársak. Javasolnám ezt módosítani úgy, hogy vagy nagy rásze, vagy egy része, mert azt hiszem, 'hogy teljes egészében azt nem tudjuk teljes lelkiismerettel állítani. Mi az oka annak Gyimesi elvtárs, hogy "még többet Kell kijárni szervezeteinkhez és a "KISZ munkájának irányításában helyszíni, gya­korlati segítséget adni"? Nem jé a kapcsolat a KISZ szervezetekkel? Nem elég segítséget adtunk a munka megjavításához? Itt az anyagban leírjátok, hogy a V.B. nem függetlenített tagjainak növelni kell a vitakészségét. Úgy látjátok, nem eléggé aktivak, nem eléggé szólnak hozzá az anyaghoz. Miben látjátok a hibát, hogy ez fennáll, hogy nem tudják aktivizálni magukat a függetlenített ta­gok? "Azt még nem lúdtűk elérni, hogy a kerületi KISZ Bizottság több­sége rásztvegyen oz irányító, ellenőrző munkábanV "Ez a V.B. hi­bájából adódik." Mikor ismertétek fel ezt és tettetek-e már ennek érdekében valamit, ha igen, akkor milyen intézkedéseket? Valachi Gyula elvtárs; "A KISZ kollektívák kivetik maguk közül azokat, akik fegyelmezet­lenek, vagy azokat, akik a szervezet pénzéhez nyúlnak. Mint pl. Baclier Károly a Kötöttárugyárban, és Lengyel Györgyöt a'Bőr- és Müanyagfeldolgozd v-nál." Erről többet kellett volna irni, mert nem vagyok erről tájékozódva. Nem volna-e helyes egy néhány szét szólni a Gyimesi elvtársnak ar­ról, hogy itt nagyon jé kezdeményezése volt a KISZ-nek, hogy a Tanáccsal összekapcsolta a. munkát. Az ifjúság nevelése szempont­jából nem mellékes az, hogy ez a munka hogy fog kibontakozni. /* / • A _ - ^ ‘ " — ___

Next

/
Thumbnails
Contents