Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1961-02-10
8 , -9- A | Többet kell a tömegetervezetekkel foglalkozni, töbcet kell okét t beszámoltatni«.Legalább negyed óvenként Varga elvtárs beszól"• gessen el velük. KISZ szervezetben az utóbbi időben nagyon komoly változás van. Magukra találtak, kezdenek működni, de az üzemben ngyon rosszul állnak még* Olajgyar KISZ szervezete. Nem eléggé érződik a felülről jövő segitós. Van agy-helyben topogás".'"Fiataloktól több kezdeményezést várunk. Nő-tanács munkáját .üzemünkben úgy értékelhetam, hogy a nőnapot., anyák napját jól tudják megszerv zni, de nem eléggé politizálnak* Vöröskereszt: 'nálunk nagyon aktivan dolgozik. Általában jól dolgoznak* Területen is eléggé jő a moz .ás, de nem az aminek lenni e kell. Véleményem szerint kapkodás van munkájukban. Sem a nőtanács, sem a vöröskereszt nem tud eljutni a parasztokhoz* Kissé át kellene tenni munkájukat a termelőszövetkezet felé. Apparátus: Ezen a területen is kielégítő voltozásnak kell történni. Az utóbbi időben nagyon komoly változás volt. Voltak az üzemekben tervviták. Egyet értek Varga elvtárssal, hogy azokban az üzemekben is meg kellett tartani, ahol VB tagjai is dolgoznak. Ennek ón nagyon örülök. Előfordulhat üzemi vakság. Én máshol meglátom a hibákat, de nem biztos, hogy nálunk meglátom. /-v Egyetértek azzal, mennél kevesebb írásos anyag legyen, inkább gyakorlati segítséget kell adni nekünk lefelé és több segítséget kell kapnunk felettes szerveinktől is. Nálunk is nagyon gyenge a pártszervezet. Kornyik elv társtól várunk segítséget és talán ez fog változtatni nálunk is a pártszervezet munkájában . Valachi olvtárs: A jelentések készítésénél az utóbbi hónapokban nagy javulás van. Varga elv-társ vállalja a népszerűtlenséged; is, a "nem" kimondását. A termelőszövetkezet problémája, <e tanács problémája is. Sokszor azt érzem, hogy nagy jó -akarattal segítjük a tsz-t. A termelőszövetkezet egyes problémáját nem a maga nemében vizsgáljuk. Nálunk most‘osztályharc folyik. Ne egyes tünetekről ítéljenek, hogy el lopnak valamit. Meg kell. mondani, hogy nagyon sok ember arra törekedett, hogy a termelőszövetkezetet "felbomlassza. És meg kell mondani, hogy mi vagyunk a tudományos alapú emberek. A mi .erőink is hatnak, de vannak ellen erők is. -g-v . Felvetődött az is, hogy Zséka legyen ,az elnök vagy más. Szerintem helyes volt Töklincz elvtáraat odaállítani. Töklincz elvtárs spekulál, gondolkodik, kellő határozottság van benne. Mi eléggé csak Töklincz elvtárs felelősségét vetjük fel. Szőke elvtársat soha nem említjük* Tanácsnak több segítséget kellett volna adni s termelőszövetkezet számára. A tsz szakigazgatási szerve, a mezőgazdasági osztály, ott kellett volna mást tenni. Nem nagyon erélyesek ..ezek az elvtársak. Egyes problémát meglátni könnyebb, mint a parasztsággal foglalkozni! Töklincz'elvtársnak kedden iskolába kell menni. Tudom, hogy Töklincz elvtársnak az iskol ba menetel nagyön .fontos lenne, de nekem az a véleményem, hogy jobb volna, ha itt maradna, főleg a. zárszámadásnál. Ki fog a zárszámadáson elnökölni? A termelőszövetkezeten belül már kell működni, dolgozni. Tavaszi indulást már meg kell kezdeni. A zárszámadásnál és a közgyűlésnek kell fordulatot hozni._A közgyűlést minél előbb meg-kell csinálni. Mag kell mondani, akic nem dolgoznak, azoknak a elkövetkezendő évben-sem le3z keresetük. A főkönyvelőt elvették. Fentről nem kapunk segítést. Nehezen, zötyögve megy a munka. /t/t hmm ' -*-3^ ______ J