Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1961-02-10
I '“”j HO Z 7, Ab Z OL A£ ÜK Be ne elve:; re: Varg.7 elvtárs, beszámolójában komoly problémákat' vetett fel, értékelte a különböző szervek munkáját • Egyetértek., a beszámolóval. Régen hallottam ilyen kritikai, önkritikus beszámolót. Nagyon komoly változás ment végbe a VB* munkájában. A voze. tés is magasabb színvonalú* megmondja Varga elvtárs az igent és a nemet is* Ez igen fontos. így nem lehet hátamögötti beszélgetés. Őszinte légkörnek kell kialakulni. Tanácsnál is vannak elv társak, akik kóts,zlnüek egymáshoz Pl* Juhászáé és Valachi elvtársak* Juhászné elvtársnő magatartásában is van | baj, mert nem szemtől szembe mondja meg valakitől a véleményét• Igen sokszor fölvetettem az őszinteség kérdését | Salgo elvtárs elmondta, hogy a VB által javasolt párt bűn'Vetést \ súlyosnak veszi. Tanácsnál is'vannak bajok. Az embereknek az érdemeit is meg kell mondani* a. hibákat nem kell elkenni* Salgó elvtársnak súlyos hibája volt. 130 ezer forintért vett házat és azt montn, hogy 80 ezerért vette meg. A vétel alacsonyságít előre megbeszélte a maszakkal* mert igy nem kell annyi | átírási százalékot fizetni. ) Elvtelenség és megalkuvás van még. Baráti kapcsolat is lehet, | nekem is vannak barátaim. De nem elvtelenül a hibákat meg kell I mondani. , | VB-nek a harcos-kinyilvánítása nincs még, meg,* Tanácsban is nagyon komoly változás van* Valachi elvtárs hibáit mi nagyon sokszor felvetettük. Komoly változás volt a Tanács munkájában* Iskolából Viaszajövetele óta van komoly változás. VB tagok véleményét többször is kikérte* Kollektív vezetésiek a | Tanács munkájában jobban meg kell mutatkozni. I A termeléssel, a termelőszövetkezettel kapcsolatban felhozottakkal j ón egyetértek# 1 Szente elvtársi | Varga elvtárs beszámolóját nagyon komolynak és pozitívnak tartom, Jó tükörképet adott a VB és a PB munkájáról. VB műnkájár -v val kapcsolatos további észrevételt meg kell tenni*’ A Bp-i PB sem mindig következetes. Salgé elvtárs ügyét tárgyaltűk egy évvel ezelőtt. VB akkor meghozta a,határozatot - igaz. gátéi funkciójáról való leváltást. Kerti elvtárs még egyszer I a VB,elé hozta Salgé elvtárs ügyét. Szerintem ezt a kérdést móg-I egyszer nem kellett volna megtárgyalni. Ezt a határozatot vagy j enyhíteni kellett volna,.vagy mást kellett volna hozni* Bizo[ nyos törést idézett ez elő. Az elkövetkezendő időben a budapes! tinakxi Pártbizottságnak is következetesebbnek kell lennie, ezen vonalon is többet kell segíteni* Fontos, hogy azok az anyagok, amelyek a VB elé kerülnek, nagyon jók legyenek* Itt még ezen a területen vannak problémák. Olyan anyag is került, a VB elé, ami nem volt jól kidolgozva* Nem volt | megfelelően előkészítve. Nem lehet igy elvi álláspontot foglal-i ni * ! Nagyon igaza van Bene elv társnak, hogy komoly javulás van a VB | munkáján belül. Lehetőséghez képest elvileg tárgyaljuk meg a í kérdéseket. Varga elvtárs szabja meg a hozzászólási időt, hogy ne tudjunk elkalandozni. A Tanács munkáját egy bizonyos mértékig ismerem. A pártapparátus tagjait is ismerem és a függetlenített vezetőké t i s . I ./• ".3 L_____________________________________ J