Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1960-05-13
' 1 ^ — —— | J J IIWI _ **3W«( * I l 4 ti- 5 ~ A brigádokkal kapcsolatos statisztikai adatok elég sokoladaluan megmutatják a brigádok jelenlegi helyzetét, ez azzal magyarázható,hogy a pártszervezetek ás a szakszervezeti bizottságok rendszeresen foglalkoznak a brigádokkal, ellenőrzik illetőleg ellenőriztetik a brigádnaplót. A Bőr ás Kötöttárugyár külön műszaki tanácsadó bizottságokkal is végeztetnek ellenőrzéseket, A brigád szerződések tartalmi szempontból megfelelőek. Igen sok a vállalásokban ez azonosság. Természetesen a feladatok esetenként bővülnek. Néha egész érdekes dolgokkal is találkozunk, pl; az Olajgyár egyik brigádja vállalta,hogy egy analfabétát megtanít, irni, olvasni, vagy a KISZ.-ifjúsági brigádok a szocialista brigád címért folytatott harcukban sem feledkeztek meg a 20 órás társadalmi munkavállalásukról sem, / Olaj, Medicolor / Tudjuk azt is,hogy a brigádok vállalásaikat esetenként módosítani is fogják, amikor politikai fejlődésük ,szakmai képzésük során olyan hasznos technológiai újításokkal ,nevelési problémákkal találkozndc,melyeknek felvételét szükségesnek tartják. Érni, fejlődni fognak ezek a brigádok. Mint már említettem a brigádok nemcsak számszorüságben fognak növekedni, hanem a munkaerkölcsben, a kollektiv érzésben, a helytállásba!, .pl: a Medicolor Gyárban a szocialista brigádok ele kitűzött célokat országbsan megválásithatatlannak minősitottek. Ma már csak mosolyognak akkori elképzeléselken. agy a Jármüfelszerelési Gyár kollektívája a nehéz ás szigorú terv mellé a szocialista emberré válás feltételeit korainak ás elérhetetlennek tartották, Cr,ak 1959 októberében ogy ifjúsági brigádnak a kezdemányezésáré tört meg a jég. A Landler Vállalatnál pedig múlt áv márciusában idős kazánkovácsok kezdeményezték a szocialista brigádmozgalom megindítását az űzőmben. A VILL-Moz, KT5Z. dolgozói pedig azzal a jelszóval indították meg a szocialista brigád mozgalmat, hogyha ők nem is az állami iparban dolgoznak, de bennük is " vasas sziv dobog " A brigádok patronálására : Mint már említettem a brigádokat rendszeresen ellenőrzik. Az ellenőrzés nem mechanikus,hanem e brigádok patronálása keretében történik. Ebben a munkába, ma még kevés műszaki dolgozó kapcsolódottbo. Ezen feltétlenül változtatni kell. Természetesen a párt és szakszervezeti vezetők rendszeres politikai segitséget is nyújtanak e brigádoknak. Ezt is hatható" sabbá kell tenni. A patronáló munka nyomán a kerület brigádjai már is komoly eredményeket értek ol. Az Olajgyárba komolyan foglalkoznak a vezetők brigádjaikkal, jobban megismerik a munkásokat,közelebb kerülnek egymáshoz. 3 o _____________________