Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1959-06-29
r ^ “ 3* ** törzs van felállítva ós szükség esetni az ott dolgozók lesznek bo~ vonva az üzemi önvédelembe. A lakóterületi önvédelmi szervezet felépítése terén erős lemaradásunk van, melynek az oka az, hogy csupa idősebb személy van beállítva parancsnoknak, akik időközben elhaltak, vagy elköltöztek ós erről csak a felülvizsgálat sor ’u szereztünk tudomást. Jel enlegi helyzet: tervegzett meglévő hiány. kör zetparancsnok 11 £5 körzetparancsnok helyettes 11 6 3 önvédelmi osop. parancsnok 1Q7 81 26 önvédelmi csop. parancsnok h. 107 60 47 szakfelelősök 428 53 375 Ezzel kapcsolatban az a kérésünk a VB, felé, hogy segítsenek javaslta aikkal kijelölni a megfelelő körzetparancsnokokat, kik kijelölik majd a csoportparancsnokokat, a csoport parancsnokok pedig a szakfelelősöket. Tudjuk azt, hogy a szükséges 664 fő kijelölése és kioktatása nem kis,feladat, A hivatásos állomány ezt egyedül nem is tudja elvégezni. Éppen ezért kérjük és javasoljuk, hogy a csoportparancsnoki funkciókkal a meglévő tömbm . Hízottakat bízhassuk meg, mivel területükön ők ismerik legjobban lakosságot és megfelelő szakfelelősök irányítására véleményünk szerint ők a legalkalmasabbak. A körzetparancsnoki és parancsnok helyettesi funkciókra a 11 körzethez olyan erélyes és megbízható személyek kellenek, kik szükség ecsetén össze is tudják fogni a csoportparancsnoki állományt és a kellő irányítást meg is tudják majd adni. Jelenleg a hiányzó 5 helyre megfelelő embereket még nem tudtunk találni. Törzsértekezleteket általában negyed vagy félévenként tartunk, hol megtárgyaljuk az eddig végzett ".unkákat és az elkövetkezendő felactaokat. Legutóbb 1959 január 10.* én tartottunk törzsértekezletet, amelynek tárgya a kiképzések bei:- vitása és az ezzel kapcsolatos fel'-úatok voltak. Az üzemek vállalatvezetői, mint légoltalmi parancsnokok részére legutóbb 1959 május hó 8.-án tartatbuhk eligazítást, melynek tárgya szervezési és kiképzési kérdések voltak. Legutóbb megjelent a Magyar Légoltalom c. lap, melyből a kerület 150 darabot kapott terjesztésre, melyeket értékesítettünk is. A képes folyóirat tartalmával és kiállításával méltóan érdemelte ki az olvasók tetszését. Kiképzési kérdések: Hatósági kiképzés területén a kik '••pzó st erre az oktatási, évadra be* fejeztük. Összesen kiképeztünk: ® tanfolyamon 808 főt. Átlag megjelenési százalék arány kb. 85“90 volt. A tanfolyamokról való igazolatlan hiányzások miatt szabálysértési bírósághoz kellett leadnunk büntetés céljából 47 főt, azaz az ös3zkiképzetteknek 5,9 %-át. '—•”—I -----------------------------------------------------------* ■ tt J