Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1958-03-27
H :* - 2. - t| igy a pártpolitikai munkánk középpontjában az említett feladatokra való mozgósítást tekintettük főcélnak. Az elmúlt évben igen s®k fokozott szolgálat veit elrendelve, ami igénybevett® az elvtársakat oly©a formában, hogy a családjuktól sokszor távol voltak, igy a pártszervezeteknek minden erőfeszítésüket arra kellett irányítani, hogy a zúgolódásokat kiküszöböljük, és a feladatokat maradék nélkül végrehajtsuk. Ezen feladatokat a szakmai vezetőkkel közösen megoldottuk.- Eredménye az lőtt, hogy bármely feladatról volt szó, az elvtáreak 1elkiismerőtanon és hozzáállással bátran kiálltak a párt politikája mellett, így nem is fordult alő olyan eset, hogy az elvtársak közül valaki is zúgolódott volna a túlzott igénybevétel ellen. Sikerült a pártazervozetekhsk elérAl azt, hogy a feladatok minden ellentvetés nélkül végre lettek hajtva. Harcot kellett indítani a fegyelem megszilárdítása érdekében,ehhez a pártszervezet kért® a szakmai vezető segítségét. Ugyanígy a szakmai vezetés la kérte a pártszervezet segítségét. Elvtársaink körében a feladatok végrehajtása mellett megmutatkozott az a fegyelmezetlen maga tartás, hegy szolgálatuk közben szeszesitalt fogyasztottak. Akik Ilyen fegyelmezetlenségbe beleesetek, a szakmai vezetés részéről a felelősség re vonás megtörtént. Hibaként lehet a pártszervezetek részér© felróte ni azt, hogy pártv»na!oa a fclelőeségrevonást nem alaklmaztuk, és arra az álláspontra hejesküdtünk, hogy a szakmai vezetés részéről úgyis meg történik « felelősségrevonás. A pártszervezet alkalmazta ugyan azt, hegy az ilyen fegyelmezetlenkedő elvtársakat a vezetőség magához hivat ta, és foglalkozott vele olyan szempontból hogy ezek magatartásán büSv gősam változtasson. Ennek eredményeis mutatkozott, de azonban a döntő változás csak akkor állott be, mikor agy-két elvtárs el lett bocsátva esem magatrtéaáért. Jelen pillanatban azon hiányosságét fel azé* mól tűk. Ehhez nagy mértékben hozzá járul tfckiBsmmmnowtSKipMÉlz#Mi»n#«imÉ a szakmai vezetők* Szocialista törvényesség betartása.terén nem tudtunk gyors változást eszközölni annak ellenére, hogy taggyűléseken és pártcsoport értekezleteken többször foglalkoztunk a törvényesség kérdésével. mégis előfordult elvtársaink körében az állampolgárék tettleges bántalmazása és felesleges zaklatása. Ez azért ment nehézkesen, mert m ellenforradalom után közvetlen az élvtársalakat állandóan arra buzdítottuk,hogy következetesek legyenek, s a rend megszilárdítása óráéké^ ben kiméíe/tleaüi lépjenek fel, és a romitenekedőkkel szemben, és ellenferr&dalmárekkal szemben ha úgy látják alkalmazzák fegyverüket, gumibetét, éppen ami szükséges. Ezt elvtársaink alkalmazták le. Azonban mikor e rend kezdett hejreállai és megszilárdulni, akkor a párt peliti káját szemelőtt tartva állandóan hangeulyoztuk.hogy jelenidőszakban mennyire szükség van a párt és a becsületes deígezók kapcsolatára, és nem szabad mindenkiben ellenséget látni és veleszemben tettlegesen inté kedni. ízt az elvtáreak nehezen akarták megártani, és többször felvetették azt, hegy aki a rendet megakarja bontani, vagy bltrámyea mát art áe tanúéit, azt ők mégis tégjék tettlegesen torolni. Többször hivatkoztak arra, hogy előzőleg olyan utasításokat kaptak, hogy eréjesen lépjenek fel mindenkivel szemben. Jelenidőrszakfean az ilyen irányú magatartások már nem fordulnak elő. Ízt közösen a szakmai vezetőkkel tudtuk csak « érni. Ezen eseményekkel párhuzamosan folytatni kellett a pártszervezetnek e harcét az ingadozókkal szemben, ami csak akkor oldódott meg,mikor a racionalizálást végrehajtottuk. Ez a szakmai vea« tőkkel közösen történt meg, és Így eltávelitettuk azokat a személyeket a testület kötelékéből, akik a párt politikai munkát próbálták befolyásolni. 3./ A párt taggyűlések megtartását illetően rendszeresen meglett tartva havonta, ahol rendszeresen hoztunk határozati javaslatot az elkövetkezendő feladatok elvérzésére. A taggyűléseket pártcsoport bizalmi értekezle valamint pártcsoport értekezlet előzte meg. / • — /? 7 / te'J