Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1989-02-28

I I- 6 -A májusi Pártértekezlet által elfogadott határozatok megvalósí­tása, a megújulási folyamat a kerületben lassan és késve indult, emiatt tartós bizonytalanság és önbizalomhiány alakult ki a pár­ton belül. Nem tudtuk ellensúlyozni azokat a negativ hatásokat, melyek a kommunistákat ugyanúgy érték, mint a pártonkivülieket, sőt a szü­­. kebb közösségek gyakran a párttagokon kérték számon a politika kö­vetkezetlenségeit, a gazdasági helyzetet. További zavarok forrása volt, hogy az elmélet és gyakorlat ellent­­^ mondásainak ideológiai tisztázása nem történt meg. Ennek következtében a párt cselekvési és elvi-politikai egysége meggyengült. Érvek hiányában a politika melletti kiállás egyre nehezebbé vált, s a párttagság egyre szűkülő rétegére korlátozódott. Az újszerű gondolatok a kommunisták között is jelentős nézetkü­lönbséget okoztak. Megfigyelhető, hogy sok kérdésben a vélemények teljesen feloldódtak a közhangulatban, esetenként várakozás, pasz­­szivitás a jellemző. A munkások a fizikai munka lebecsülése, az értelmiség,a tudás leér­tékelődése, a vezetők a mozgástér beszűkülése, a nyugdíjasok a nyugdij reálértékének csökkenése, az ifjúság a reménytelen élet­kezdés miatt elégedetlen. A pártegység megteremtésének további gátja, hogy a bizonytalanság, a pártot érő támadások miatt érzékenyebbek, sérülékenyebbek let­tünk a nézetkülönbségek miatt, felerősödtek a különböző személyi ellentétek. ' A fentiekben jelzett problémák miatt is, a párt tömegbefolyása csökkent, az áremelések, a sajtóban megjelent korrupciós ügyek stb. kapcsán egyenesen ellenséges a közhangulat. . / . í i ~ ' -1

Next

/
Thumbnails
Contents