Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1989-02-28

1 f**"*" IU,<^ 1 § J- 2 -Az MSZMP mellett u.j politikai irányzatok jelentek meg, melyek bár céljaikban, programjukban és formájukban sokfélék, de min­denképpen mást és másként akarnak, mint korábbi és jelenlegi gyakorlat, s építve a gyakran jogos elégedetlenségre némelyek jelentős bázisra tettek szert az emberek között. /MDF/ Uj pártok vannak kialakulóban, melyek az MSZMP életében a ha­talom gyakorlása szempontjából uj helyzetet jelentenek. A változások eredményeként fejlődnek a demokrácia elemei, törek­vés van arra, hogy a párttagságot érdemileg bevonjuk a politika alakításába. Politikai élénkség, pezsgés, éles viták, vélemény­­sokszinü3ég, erőteljes kritika jellemzi közéletünket. Idesorolandó a nyiltság, a nyilvánosság jótékony fejlődése is, mely a régi beidegződéseket, hibákat, torzulásokat segiti fel­számolni, ugyanakkor sok tudati zavar okozója. Az MSZMP 1988. májusi Pártértekezlete - érzékelve az uj folyama­tokat, látva a társadalom elégedetlenségét - a gazdasági és po­litikai reformfolyamat felgyorsítása mellett döntött. A Pártértekezleten végrehajtott személycserék, az elfogadott ha­tározat - benne gyökeresen uj szemléletet tükröző tételek, mint a pluralizmus, a párt és a gazdaság uj viszonya, a párt és a társadalmi és tömegszervezetek újszerű kapcsolata, stb. - fel­pezsdítette a politikai - társadalmi életet, a párttagságot lel­kesítette. A lakosság előlegezte a bizalmat, a párttagok vállal--* ták is a cselekvést, de ezt a tenniakarást nem tudtuk kiaknázni. A kerületben is élt a várakozás, hogy a Pártértekezlet hatása­ként a helyzet gyorsan, látványos eredményekkel javulni fog, a párt elindul a hatékony cselekvés utján. Mivel a várakozások nem teljesültek, illetve a felső vezetésben az egység hiányát /különböző nyilatkozatok ugyanarról a témáról/ érzékeltük a párt • / . : Al J

Next

/
Thumbnails
Contents