Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1988-02-09

r n- 3 -Válaszok: 1./ Például a Rendőrkapitányság pártszervezetének taggyűlésén egyetlen hozzászóló sem volt Kanalas István fegyelmi ügyé­nek tárgyalásakor, pedig pártfórumon kivül foglalkoztak vele sokan. Helytelen, hogjPpvontak le tanulságot a taggyűlésen. 2./ A megelőző, figyelmeztető beszélgetéseket jól alkalmazzák több helyen, ezért is nem került sor fegyelmi felelősségre vonásra. A szakvonali elmarasztalás azt mutatja, hogy a korábbi követelménytámasztás nem volt hatásos. 3./ A Fegyelmi Bizottság Piovarcs Ferencné fegyelmi ügyét azért emelte ki, mert volt élő pártbüntetése és a vizsgálat előtt nem jelezte a vétségét, a pártvezetőség, állami vezetői később szereztek róla tudomást. További ok, hogy dr. Kiss Anna a közvetlen vezetője ismerte a vétséget, de takarta, valamint az, hogy a lopást leleplező rendész lakáshoz jutott gyanithatóan Piovarcsné segítségével. 4./ A gazdasági vezetők közül Németh Lajos /VOLÁN/ italozás, Barta Béla /Landler/ Rezi Ferenc /Villgép/ és dr. Kiss Anna a szolgálati fegyelem megsértése miatt kapott pártfegyelmi büntetést. 5./ Az Írásos anyag megállapításai a 18 pártfegyelmi ügy elemzése alapján készültek. Leggyakrabban italos állapotban követték el a fegyelmi vétséget. Az előző években gyakoribb volt a tagkönyv elvesztése miatti fegyelmi büntetés. Ez hanyag­ság, felelőtlenség miatt most nem fordult elő. A vitában elhangzottak: —Piovarcsné pártfegyelmi ügyével kapcsolatban: Az állami munka reflektorfényben van. Ezért kell szigorúan eljárni fegyelem­sértés esetén a párttaggal szemben a pártszervezeteknek is. A fegyelmi ügyek tárg , , ,,, , , . . ..... , . . n yalasakor az váltott ki vitat, hogy ki milyen mértékben felelős és mi a tanulság. Piovarcsné fegyelmi vétségért/ z-" más ügy kapcsán majdnem egy év múltán derült fény, dr. Kiss Anna hibás volt, hogy takargatta beosztottjának vétségét. Okulásképpen a többi dolgozónak is megvilágították ennek helytelen voltát. A Tanács VB is megfelelő tájékoztatást kapott a dologról, dr. Kiss Annánál megállapították a vezetői felelősség elmuleztását. Az alapszervezet taggyűlése nem tudta megállapítani, hogy Piovarcsn£ lopott, vagy a lánya, ezért nem zárták ki a pártból. A szakszervezeti bizalmival figyelmeztető beszélgetést foly­tattak.- A szóbeli kiegésztés újszerű, míg az Írásbeli jelentés megszokott. Kiderült, hogy a követelmények teljesítésével baj van. Az elemzés, a fegyelmi ügyekből levonható tanulság többet mond, mint a 18 eset statisztikai boncolása.- Titkári értekezleten ismertetni kell a szóbeli kiegészítés­sel és a fegyelmi ügyekből levonható tanulságokkal együtt a a fegyelmi munkáról szóló beszámolót. Ezáltal is erősíteni kell az ideológiai, politikai cselekvési egységet.

Next

/
Thumbnails
Contents