Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1988-01-12

r "i- 4 -A párttagság jobban bele akar szólni a politika alakításába, igényli a véleménye meghallgatását, sürgeti az ennek megfelelő intézményrendszer kialakítását. Rossz a vélemény a párton belüli demokráciáról, többen nem érzik, , hogy a párt felnőttként kezeli, a véleményére kiváncsi lenne.- Sokan hiányolják, ill. kevésnek tartják az információkat, ill. azt kifogásolják, hogy a közbenső pártszervek nem küldlik el a véleményüket a felsőbb szervekhez. Van bizalmatlanság a vezetés képességei, az apparátusok tárgyiiWigossága, szubjektivi­tása felé is. Többen megfogalmazták, hogy az ápparátusok nagyok, munkájuk, munkastílusuk, átgondolásra szorul. • Felerősödött az a vélemény, hogy az országos páttértekezleten végre kell hajtani a felső párt- és állami vezetés cseréjét. Őket okolják a hibás, vagy nem időben hozott döntésekért, az ország jelenlegi helyzetéért. Elsősorban az idősebb, a vezetésben hosszú ideje megtalálható vezetőkkel szemben nagy a bizalmatlan­ság. Konkrétan megfogalmazódott, hogy a dolgozókon nem múlott, ill. nem múlik a nehéz helyzet kialakulása, ill. az abból való kilábalás. A személéyes felelősség elmosását megengedhetetlennek tartják. Több helyen rnegf ogalmazódott, hogy a Kormányban most többet tesznek, mint a KB-ban. Nagyobb a bizalom a Kormány felé, mint a párt vezetése felé. Megfogalmazódott az is, hogy a párt találja meg a kivezető utat, most gondolja át a dolgokat, később nehogy késő legyen. A beszélgetők, az eddig lezajlott kádercserék többségével nem értenekK egyet, várják, hogy az időseket nagoybb munkabírású fiakaicjk fiatalabb vezetők váltsák fel, akik igazéból érdekeltek a kibonatkozásban.- A kibontakozást lassúnak értékeli a párttagság, az eredményeket KKeüákixxKKiifkéjtKysí csekélynek. Az intézkedéseket nem tartják több esetben előrevivőnek. Gondot látnak abban, hogy növelni kell a teljesítményeket, a tőkés-exportot, a minőséget, ugyan­akkor hosszabb távon az életszínvonal csökkenésével kell számolni. AL " j

Next

/
Thumbnails
Contents