Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1987-07-07

—j i -•*: I | Kerületünkben is felerősödött a gondok láttán a felelősök keresé­se, a mindent megoldó "intézkedések" sürgetése, a külső körülmé­nyekre - szabályozók, a személyi változások elmaradása, a partne­rek bírálata stb - való hivatkozás. Mindez a valóság nem kellő ismeretéből fakad. 1 Nem sikerült mindenütt a mozgósító munkában a helyes felfogást, a kívánatos termelői és vállalkozói magatartást kiváltani. Ez összefügg azzal, hogy pártszervezeteink, alapszervezeteink . egy része nem képes a felsőbb határozatok kapcsán kellő színvona­lú helyi súlypontokat, illetve ehhez világosan kapcsolódó érv [ és érdekeltségi rendszert kidolgozni. így a kommunisták, a dol­j^gozók legfeljebb a közvetlen érdek, s nem a tudatos azonosulás alapján látják saját tevékenységüket. Gondok forrása az is, hogy a propagandamunkában az utóbbi évek­i) ben háttérbe szorult az összefüggések, a háttér magyarázata a napi gondok tárgyalásához képest. Ezért még a megalapozott érveknek sincs meg a kellő hitele. Gyakran a politikai beszélgetéseket szélsőséges kirohanások, kiúttalanság, a gondok minduttalan emlegetése jellemzik, s ez , sok embert elbizonytalanit. A feladatokkal való tudatos azonosulás jelentős gátja a pártszer­vezetek egy részének, az alapszervezetek többségének gyenge ideo­­logiai munkája. Az erőfeszítések ellenére az elméleti illetve az ehhez kapcsolt tudatos szemléletformáló munkát kevésbé vállal­ják a pártszervezetek. Ez több ok együttes hatásaként van igy. Egyrészt, bár az elmúlt években sokan elvégezték az ML különböző kurzusait, a tanultak alkalmazására kevesen vállalkoznak. Ez adódik abból, hogy az évekkel ezelőtt tanultak egy része ma nehezen konvertálható, emellett az oktatás sem tanított kellően a gyakorlati alkalmazásra. Másrészt a bizonytalan ismeretek, a tévedésektől való félelem sem motiválja a kezdeményezést. így a valódi problémák, tendenciák gyakran feltáratlanok, kibontatlanok maradnak, sok a látszatvita, ' az üresjárat. I V1 ^ ' 1 I _ — — J

Next

/
Thumbnails
Contents