Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1987-07-07

r n- 2 -A kongresszusi célok valóraváltása erdőkében a kerületi pártszer­vek, szervezetek helyi feladatokat tűztek ki, s ezeket a dolgozók elfogadják, támogatják. A VII. ötéves tervek elkészítése, azok megértetése is nagyobb zökkenők nélkül zajlott. A legtöbb munkahelyen megfelelően működik a tervek teljesítéséhez kapcsolt érdekeltségi rendszer. A társadalmi, gazdasági élet területén a szocialista demokrácia szélesítésére tett lépések (többes jelölés, Vállalati Tanácsok rendszere, önállóság növelése stb) is kedvező visszhangot váltottak ki . A párt tevékenységében, a politikai intézményrendszer működésében követett megújulási szándék is motiválja a cselekvés vállalását. A mozgósító munkát segítette az is, hogy a kerületi gazdálkodó egységek az elmúlt években is - bár eltérő színvonalon - eredmé­­nyesen dolgoztok. Teljesítették az állami elvárásokat, esetenként számottevő fejlesz­téseket is megvalósítottak, emellett biztosították a dolgozók jövedelmének növekedését. Néhány vállalatnál jóval az inflációs ráta felett. A politikai munkát élénkítette a párt központi szervei határoza­­| tainak (ifjúságpolitikai, szakszervezeti munka javítása, kádermun­ka, propagandamunka megújítása, a 86. nov. 2o-i gazdaságpolitikai és a műszaki fejlesztésre hozott határozatok) feldolgozása. Mindezek hatással voltok a pártszervezetek munkájának minöségé­­re, a szemlélet, a cselekvés alakulására. A kerületi testületek folyamatosan foglalkoznak a gazdasági és politikai élet helyzetével, állásfoglalásaikkal differenciáltan segítik a helyi végrehajtást. A kerületi pártmozgalomban rendelkezünk olyan kipróbált, elvhü aktivahálózattal, akik a párt politikáját nagy felelősséggel hirdetik és képviselik, példamutatóak a végrehajtásban. Természetesen ezen főbb kérdések mellett sok más részkérdés, helyi sajátosság is befolyásolta a végrehajtást, melyek a fel­adatok tudatos vállalását segítették elő. 4- ~~ _ J

Next

/
Thumbnails
Contents