Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.20.a/3)
1987-03-31
r .. n intézve az ország vezetése, a törvényes politika* a szocializmus építésében elért eredmények ellen. Természetesen az ajhnlkozásukat nyugaton tárt karokkal fogadták a "demokrácia jegyében", milyen kérdésekről v a n v z o í ■gyes Írók - nehézségeink láttán - a szocializmus helyett polgári demokráciát, a többpártrendszert javasolják, semleges státuszt a szocialista országokkal való együttműködés helyett. Természetesen eltávolodást a Szovjetuniótól is. ÉleS. hangon bírálják többen a politikai vezetést, hogy a közvélemény akarata ellonére nem lép fel kellő éréIlye1 a magyar nemzetiségek védelmében az egyes szocialista országokkal szemben. Különösen az erdó- Xlyi magyarok ügyében. a politikát, a politikai vezetést marasztalják el az úgynevezett nemzeti sorskérdések (alkoholizmus, öngyilkosság, kevés élveszülétés, környezetvédelem stb) létezése, illetve megoldatlansága miatt. Nemzethalált, nemzeti romlást jósolnak, önmagukat tüntetik fel egyedüli figyelemfelhívónak, a jövőért aggodénak. Többen azt a formulát javasolják, hogy az irók dolga a ;ísorskérdésekben'1 feltárni, jelezni, javasolni.:, a politika dolga a javaslatok kivitebzése. Néhányon kétségbe vonják az 1956-os események politikai töltését, értékelését, az eltelt 3o éves fejlődést. 1956-ot nyíltan forradalomnak állítják be, mint a magyar nép jogos ^lázadását rabtartói ellen, többen Nagy Imre rehabilitációját követelik (Tiszatájban megjelent vers). Társadalmi rendszerünket, politikai viszonyainkat, a politikát érintő vádak még sorolhatók lennének. Sajnálatos, hogy az 1986, novemberi közgyűlésen a vita az említett kérdésekben már nem az irók között folyt elsősorban, hanem a szövetség közgyűlésén jelenlevő MSZMP KB, illetve Művelődési minisztérium képviselői és a máskéntgondoíbkozó irók között. Nyílt konfrontációra került sor a politika és az írószövetség néhány tagja között. A közgyűlésen jelenlevő Berecz János et. és Köpeczi Béla et. ismertette a párt és kormány álláspontját, leleplezték a demagóg szocializmusellenes nézeteket, vádakat, visszautasították a tőlünk idegen nézeteket, illetve az ahhoz kapcsolódó módszereket, eszközöket. 13 J