Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1986-03-18

r x- 2 -De van olyan példa is, amikor párttagvezetők beosztottakat utasítanak törvénysértésre. A büntető eljárás megindulása után megkönnyebbülten mondták el a beosztottak mindazokat, amiket tapasztaltak. Korábban azért nem jeleztek, nem kifogásoltak, mert féltették egzisztenciáju­kat, a retorziótól féltek. Előfordult kerületünkben is, hogy a hivatali utón létrejött kapcsolat külföldi üzletkötőkkel a bűn elkövetésének támaszává vált. A pártfegyelmet, az állampolgári fegyelmet sérti az is, amikor a ve­zető beosztás, a hatalom, a gyenge jellemű embereket könnyen meg­szállt *, Az ilyen emberek többsége tartózkodik a bűncselekmények el­követésétől, mindössze az erkölcsi normákat szállítja le arra a szint­­re, hogy a beosztásából adódé kisebb-nagyobb, de azért erkölcsileg nem igazolható előnyöket lelkiismeretfurdalás nélkül élvezhesse. A büncselekmáiyek leleplezését megnehezíti, hogy a közvélemény jobban elitéli a tulajdon elleni lopásokat, sikkasztásokat, csalásokat, ha ez a magántulajdon ellen irányul. De ha a közös tulajdont károsítják, azt már sokan bocsánatos bűnnek tekintik. Hogy jelentkezik az egyes párttagok sze léletében: igaz, hogy elkö­vették a törvénysértést, de a csoport, a közösség érdekében tették, és abból egyéni hasznuk nem volt. Bocsánatos bűnnek tekintik ezt egyes párttagok. Az ilyen bűncselekményt megértő nézet több szempont­ból is hamis. A Elsősorban azért, mert az ilyen bűnös tevékenység nem a népgazdaság, hanem az egyén, az egyes csoport tagjainak érdekeit szolgálja. Önálló fejezetként jelentkezik az ellenséges fellazítás hatása az állampolgári fegyelemre. A fellazítás célja, hogy gyengítsék a szo­cialista hatalmat, csökkentsék a párt vezető szerepét, szovjetellenes érzelmeket szítsanak, élesszék a nacionalizmust, gyengítsék a szoci­alista gazdasági viszonyokat. A pártfegyelmi munka során gyakran találkozunk olyan jellemhibákkal, amelyek egyes párttagoknál a pártfegyelem megsértését idézik elő. Hűnek: egoizmus és egocentrizmus . / . x 3

Next

/
Thumbnails
Contents