Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1982-11-18

r n Azt tapasztaljuk, hagy a Tanács testületében dolgozó kollek­tíváknak munkavégzését tisztességes munkaszellem, irányitó raunlcaszellem jelenti. A tanácsban dolgozók gyorsan és kultu­ráltan végzik munkájukat. Nem találkoztunk olyan esettel, hogy panaszkodnának a tanácsi ügyintézés formája ellen. A jelenleg kialakítandó ügyrend azt szolgálja, hogy a szakigaz­gatási szervek méginkább a lakosságot szolgálják. Pataki et: A vita tanulságos volt számomra - több tájékoztatást lehetett vol­na adni a PB tagok számára az előző időszakban megtett intézkedé­sekről. A másik dolog a tenniakarás, a dolgok megértetésének hozzásegitése hangzott el. Itt lehetett érezni mit kértem - fela­dat végrehajtásához támogatást és segítséget. Varga et-al egyetértek. Két veszélyre hívnám fel a figyelmet kon­krétan a tartalmi munka megválasztásán van a hangsúly. Az az igény másképp érinti az apparátust, másképp kell az apparátussal beszélni, másképp éirnti a testületet. Ahhoz viszont idő kell, hogy tényle­­s gesen erezze a lakosság. Ketler et-nő az összevonásokat nem érti - közös osztályhoz kerül­nek a miielődési,az egészségügyi és a sportfeladatok. Felnőtt sport: vannak keretei, vannak sportegyesületek, meggyőző­­désemj államigazgatás oldaláról néz^e. a sportolás biztosítása megítélésem szerint nagyon fontos a "tizen éveseknek" - az az érzé» sem, hogy egy ilyen ágazat létrehozása indokolt. Gyurcsánszky et. hozzászólásával kapcsolatban volt együttes PVB ülés a IV.kér.-ben,Integrált intézmény, egy területen működik. /IKV, Közért/ Volt olyan eset, melyet mi negatívnak, és a IV.kér. pozitívnak itélt meg. Kapunk-e státuszt? Igen. Szívesen vesszük a státusz kapcsán hogy emberek ide jöjjenek. Vajon alkalmas-e erre a feladatra? Biztos, hogy valaki jó szakember, de az kevés hogy jó szakember legyen, türelmesnek kell lennie, képes legyen megmagya­rázni, hogy jogszabályba ütközik. Véleményem szerint alkalmas ez az apparátus a feladatok végrehajtására, felkészültnek tartom. A lakosság tájékozott-e: lakásesere - zavar nem volt. A lakosság döntsön a pénzeszközök felhasználást illetően. A Tanács VB állas­­foglalásán a Pártbizottság nem ismeri, több al“ternativát javasaink. Fekete et-nő támogató felszólalását köszönöm. Budai et. felszólalásával kapcsolatban - különösen a tartalmi munka megvalósításra érdekében az itt működő pártvezetőség támogatását kérem. Szabó et: Nem szervezeti intézkedés, ennél lényegesen több - a következő párt testületi ülésen meg kell beszélni, mely ennek a PB ülésnek feladata. A Bp-i PB elvégezte az előkészítést, minősítést - a fővárosi tanács területén működő tanácsok munkájának minősítését. Az apparátus^betölti azt a feladatot, mely érvényre juttatja a törvényes előírásokat. Miért kell nekünk elvégezni me^cyről szó van. Az állami munka kiemelkedő területén dolgoznak a Tanácsok. Tevé­kenységüket törvény szabályozza, amelynek lényege a szocialista demokratizmus. Feladat, a szocialista demokratizmust fejlesszük, ezen belül nagy kérdésj ami az államélet demokratizmusának a szoc. demokratizmus fontos részének továbbfejlesztése - napirenden kell hogy legyen, ezzel kapcsolatban sok kérdés folyamatban van. J

Next

/
Thumbnails
Contents