Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.20.a/3)
1982-11-18
í I- 11 -A Fővárosi Tanács illetékes osztály dolgozói közül igényelték el is fogadták a ajáidékokat. Vizsgálattal kell tisztázni azt, amely Suba et-nő tevékenységével felmerült. Kérem a Pártbizottság hozzájárulását a vizsgálathoz. Másrészt megkérjük a Főv.Tanács illetékeseit, valamint a Textilipari S akszervezetet, hogy nézzék meg először mint igazgatói minősitésben valamint szakszervezeti dolgokba való beavatkozásával kapcsolatban milyen hibákat követett el. A vizsgálathoz felkértük dr.Varga Sándor et-at és a Főv.Tanács részéről Vajna et. kapott megbizást. Meghallgatták Suba et-nőt, erről jegyzőkönyvet készttettek. Arra a kérdésre, hogy a jutalmazásokat miképpen csinálta nem azt a választ adta, mint a beszélgetés során- A szakszervezeti vizsgálat jegyzőkönyve holnap jön. A Főv.Tanács Müv. Főosztály intézkedett, küldött revizort, hogy az elszámolást, nyilvántartást nézzék meg. Kálmán et. által folytatott meghallgatás, jkv. alapján megállapitható, hogy komoly súlyos felelősség terheli Suba et-nőt. A beszámoló taggyűlésen pl. 10 fő szólalt fel, mind a 10 fő kifogást emelt, súlyos kifogást Suba et-nő tevékenységét, munkamódszerét illetően. Szakszervezeti területen dolgozó elvtársaink megállapítják a tényeket, akkor hozzunk javaslatot pártfegyelmi vizsgálat tárgyában döntés szülessen. Kérem a Pártbizottságot, hogy a tájékoztatást vegyék tudomásul. Kiss et-nő: A vád - a vezetési stílus módszere melyik időre nyúlik vissza választás előtti, vagy választás utáni? Hogy eshetett meg, hogy ezek a dolgok most pattantak ki? ’ Polacsek et-nő: Ha a jutalmazás nem került volna napirendre, kirobbant volna -e, ez az ügy? Szabó et: Az utóbbi másfél két esztendőre nyúlik vissza. A jutalmazásra szóló javaslat hozta elő a dolgokat. Mindenféleképpen kiderült volna. A vizsgálatban mindent tisztázni kell. A Pártbizottság megerősítette a PVB javaslatát. d/ A PVB nevében javaslom Petővári László et. Pártépitési Munkabizottságból való visszahívását. Petővári et. mint a Landler gazdasági igazgató helyettese beosztásával összeegyeztethetetlen szerelmi viszonyt kezdett egy beosztottjával. Emiatt vezetői posztjával összeegyeztethetetlen helyzetet hozott létre, botrányos jelenetekre került sor. A MÁV illetékes vezetői fegyelmi vizsgálatot folytatnak, amelyhez előzetesen hozzájárultunk, kérjük ennek a megerősítését is. Petővári et. cselekménye politikai - erkölcsi értelemben súlyos kárt okozott méltatlanná vált a PB munkabizottsági tagságára. A l —— J