Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1979-04-12

r n-17-Különös figyelmet fordítunk a tagfevlételek alakulására, 1979-ben javult az ütemesség, a kor, nemek és iskolai végzett­ség szerinti összetétel. Nem fejlődött kelleően a munkások aránya és néhány jelentős üezemi szervezet adós a munkásf elvételekkel,^ az ütemes és terveiknek megfelelő munkával, illetve felvételekkel, A folyamatos és gondos elemzések mind ujabb elvi és szervezeti módszerbeli fogyatékosságot tárnak fel, amelyek révén lehetősé­günk van a javításra, fejlesztésre, továbbá arra, hogy az év folyamán a terveknek megfelelő számú és összetételű felvételek­re kerüljön sor. Az utóbbi időben nagyobb energiát forditunk a kerület rendjének, közbiztonságának, tisztaságának fejlesztésére. Az elmúlt év ko­moly eredményeket hozott, A PVB ülése összegezte a fejlődést és a további tennivalókat, minden pártszervezete, tömegszervezet, ^ állami szerv konkrét munkát végez, IV,6.-án aktíva értekezleten beszéltük meg a fontosabb teendő­ket. IV.10.-én kerületi szemlét tartottunk, FEltérképeztük a helyzetet, most van kialakítás alatt a további feendő, amelyet az érintett vezetőkkel pontosan egyeztetünk. Konkrét intézkedéseket teszünk a helyzet javítására. Nagy gond a lakosság egy részének teljesen negativ magatartása. A legfontosabb, hogy a meglévő értékeink óvása és fejlesztése céljából konkrét intézkedésekkel tegyünk a vállalatok és a la­kosság közreműködésével, egyúttal az emberi magatartás formá­lásával. Sokrétű a teendő, azonban minden eszköz és személyi feltétel rendelkezésre áll, az ugyan nem látványos, de jelent ős„­A következő hónapokban ujabb lendületet kell adnunk ennek a munkának. Jelentős tapasztalatokat szereztünk a pedagógus szakszervezet kerületi bizottságának és helyi szervezeteinek munkájában, amelyről hosszú idő után most tárgyalt a PVB. A tantestületek nevelésében, munkájának segítésében nagy jelentőségük van a szakszervezeteknek, szervezettségi arányuk 99*96 %. Hasonlóképpen kedvező fejlődést állapíthattunk meg a Honvédelmi Szövetség munkájában. Az elmúlt években jótékony hatású volt a kerületi vezető titkár posztján a változás, Kerekes elvtárs jé kezdeményező és szerve­ző, jól segítettek az MHSZ Bp.-i Biz, és természetesen az il­letékes pártszervezetek is. Az ifjúsága, hazafias, honvédelmi nevelésének fejlesztése érde­kében: -konkrétabb pártirányitás,-több segitő hozzájárulás a KISZ részéről -további klubok létrehozása-és a területi klubok fejlesztése szükséges. /!<? J

Next

/
Thumbnails
Contents